Aminek most elsősorban mi, észak-bácskaiak a fültanúi vagyunk, az a 47 éves Szabadkai Rádió utolsó nagy fellángolása. Mióta a végleges elnémításának napját, időpontját több alkalommal is kitűzték, majd rendre el is halasztották, azóta a hullámsávján jobbnál jobb, valódi…

A választások mindig tökéletes alkalom az országos médiaállapot feltérképezésére. A bennünket érintő és érdeklő vajdasági magyar sajtópiacon (ezúttal is) kétségkívül az engedelmes szófogadókból mutatkozott a legnagyobb, ámdemégiscsak egyszínű felhozatal.…

„Amikor az emberek félnek a kormánytól, az önkényuralom. Amikor a kormány fél az emberektől, az szabadság.”                                                …

Mint múmiának a Nivea…

2014.01.19. 10:50

Beindult a választási hadjáratnak nevezett össznépi cirkusz, minden fronton. Bennünket, vajdasági magyarokat három irányból érhet majd az egyidejű támadás. Szavaztat az anyaország, ha esetleg mégis úgy döntenek, előrehozott parlamenti választások lesznek Szerbiában és…

...Nem akarok senkit megbántani, de ötvenegy évemmel a hátam mögött elég öregnek érzem magamat ahhoz, hogy kimondjam, gyerekkorom óta nem volt a délvidéki magyar sajtó súlyosabb, elnyomottabb helyzetben, mint most van. Még az átkos egypártrendszerben is jobb volt a helyzet. Az…

VMSZ werk-film: Egyházi adóSzabadka város katolikus vallású politikusai, főleg magyarok és néhány nem magyar katolikus is, többségében arra szavaztak, hogy a templomokat adóztassák meg és elvegyék a hívek perselypénzét.Ennek köszönhetően, TEHÁT JÓL FIGYELJÜNK, a ,,NAGY…

Fotó: illusztrációA minap újabb „összecsapásra” került sor a csókai általános iskolában. Ötödikes diák a „törvény” kezével sújtott le egy elsős tanulóra. Sokkal mélyebbek és immáron ártóak azok a társadalmi folyamatok, amelyeket már a gyermekek is…

Én az ördögtől sem félek!

2013.05.21. 19:41

A képre kattintva elérhető birodalmaPár nappal ezelőtt olvastam egy fontos dolgot. Egy kicsit módosítottam rajta, mert megvallom őszintén, a VMSz politikája (hogy az ördögbe nem veszik észre) zsákutca. Bizonyítja, ezt a Tisza melléki községek polgármester vesztése, Kovinban a…

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) programpártként már megalakulásakor, 1997 februárjának végén síkraszállt a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért. E politikai doktrínája máig két pilléren nyugszik. Az egyik a…

Mondják a szabadkai Szolidaritás aktivistái Ha igaz az, hogy a közöny egyike a legnagyobb bűnöknek, akkor ilyen jellegű vétkeinkért alighanem hosszan fogunk majd bűnhődni. Az érdektelenség és a „minden mindegy-féle“ életérzés ugyanis a legszembetűnőbb vonásaink…

(Das Diktat)

2013.04.11. 08:35

A huszonnegyedik(?) Az elmúlt héten hozta a várva várt, langyos áprilisi szél a habkönnyű, friss örömhírt:  a Vajdasági Magyar Szövetség megnyitotta a sorrendben huszonharmadik kihelyezett párthelyiségét. Nem is akárhol, nem is akármilyen Isten háta mögötti…

Nemzetközi tanácskozást szervezett nemzetpolitikai kérdésekről A Nemzet, közösség, politika - Magyarország és környezete a 21. században címen. A tanácskozást Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és a Közép-európai Egyetem szervezte.A nemzetpolitikában is…

„Azokban az esetekben, amikről tudok, a bántalmazás nem azért volt, mert (az áldozatok) magyarok”, hanem mert a támadók „igyekeztek levezetni a feszültséget, és mivel ők tízen voltak, a magyarok meg hárman, akkor egyszerűen elkezdték kergetni őket”, mondja Pásztor István. A…

Mint arról oldalunk már hírt adott, tegnap egy újabb listázási botrány ütötte fel a fejét a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) háza táján.  Többen csak délvidéki "Kubatov-listáról" beszélnek, de vajon mi áll az eset hátterében? Elszigetelt kezdeményezésekről vagy…

Mikortól visszatetsző és ártalmas a politika? Hol húzódik az a politikai Rubicon a délvidéki magyar politikai életben, amit már nem szabadna átlépni? És vajon mennyire hitelesek azok, akik még az elszórványosodó magyarság soraiban is pártalapon szűrik meg a magyarokat és a…

Vezetők és incidensek!

2013.03.25. 11:03

Kisebbségjogi jegyzetKorhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke, március 23-i jegyzetében[1] azt is írja, hogy a testület magyarországi vendégeivel „röviden ismertettük az MNT jogvédelemmel kapcsolatos eddigi tevékenységét, sikereinket és meddő…

A pénz kisimítja a ráncokat...A fenti kérdés a belgrádi Informer napilap mai cikke alapján merülhet fel. Az újság állítása szerint a Vajdasági Fejlesztési Bank körüli botrány kapcsán indult vizsgálat nem áll meg a bankároknál, hanem egészen az élvonalbeli politikusokig vezet…

Olvasó táboromból érkezett még kettő gyöngyszem a szegénységi bizonyítvány alcím alá:A nevek alapján melegséges háztartásról lenne szó, mert ilyen is van erre felé, csak itt Csókán a hölgyek keményebbek és ők felvállalják ebbéli melegséges szív-szeretetüket, az urak…

Értesítés?

2013.03.15. 20:33

Szegénységi bizonyítvány...Egy kedves nyugdíjas hölgy a kezembe nyomta az értesítést, hogy a helyi közösségünk tanácsnokainak megválasztásában vegyek részt vasárnapon. Igen, nyugdíjas, mert ugyebár a nyugdíjas Csókán a munkaerő, mert azok a  fránya  haszontalan…

LESZ-E VÉGRE ÉRDEMI MUNKA?

2013.03.09. 14:30

Jók a cicák! Megengedték, hogy ÉN legyek a kiválasztott!Kisebbségjogi jegyzetA Tartományi Képviselőház Nemzeti Közösségek Tanácsa (NKT) elnökének, a testület március 6-i alakuló ülésén, Egeresi Sándort, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) frakcióvezetőjét, a…

A MöNöTö dilemmája

2013.03.02. 19:55

Alighanem új szóláshasonlat van születőben a szűkebb pátriánkban: Hezitál, mint a Magyar Nemzeti Tanács. Mármint a (képletesen mondva) kétfelé ágazó általános közbiztonság, a mindinkább elharapódzó rablások/betörések és az úgynevezett magyarverések kapcsán.…

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) üdvözli a magyar országgyűlés parlamenti pártjai által támogatott és életre hívott Kisebbségi Jogvédő Intézet megalakulását, amely szervezet célja a határon túli magyarok ellen nemzeti alapon elkövetett jogsértések orvoslásának támogatása, a…

Az MNT a politikában*

2013.03.01. 19:20

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tegnap (2013. február 27-én), a magyarverések dolgában állásfoglalással jelent meg a politikai porondon. Ez jó. Csak nem elég.Ha valaki azt kérdezné, hol volt eddig, erre a válasz az, hogy eddig tartotta magát a nemzeti tanácsokról szóló szerb…

Kisebbségjogi jegyzet            Az Vajdasági Rtv 2013. február 4-i Napjaink c. műsorának végén, amelyben többnyire a veseelégtelenségről, a „szociális kérdésekről” és (talán az utolsó nyolc perben) a nemzeti…

Kisebbségjogi jegyzetElső példaA Magyar Szó onlinekiadása  2013. január 30-án, az újvidéki Dnevnik napilap értesülésére hivatkozva (sic!), közli hogy „az újvidéki Felső Ügyészség vádat emelt azon hét személy ellen, akiket a tavalyi temerini verekedésben való…

süti beállítások módosítása