Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt* (SNS) és Pásztor István, Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Belgrádban, 2014. április 27-én „koalíciós szerződést”[1] írt alá „a…

A mese előzménye: 1. Csonka Áron szövetségre lépett a Boris Tadić, Szerbia és a Demokrata Párt (DS) egykori elnöke nevével fémjelzett szövetséggel, melyben jelen van - többek között - a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV), az Együtt Szerbiáért (ZZS) és a Szerbiai Zöldek…

Én az ördögtől sem félek!

2013.05.21. 19:41

A képre kattintva elérhető birodalmaPár nappal ezelőtt olvastam egy fontos dolgot. Egy kicsit módosítottam rajta, mert megvallom őszintén, a VMSz politikája (hogy az ördögbe nem veszik észre) zsákutca. Bizonyítja, ezt a Tisza melléki községek polgármester vesztése, Kovinban a…

Nyílt levél Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárnakTisztelt Helyettes Államtitkár Asszony!Tudomásunkra jutott, hogy Szenttamáson a forradalom és szabadságharc megünneplése alkalmából rendezett esemény kapcsán kiosztották a szülőknek az oktatási-nevelési…

KORHECZ KONTRA PÁSZTOR

2013.01.17. 22:00

  Az igazság „fájni fog”. Elkúrtuk, hazudtunk? A címben szerepelő fogalmakat nem azért elevenítem fel, mert a magyarországi politikumról akarok írni. Hanem azért, mert az idei év első…

Korhecz KONTRA Pásztor

2013.01.17. 09:16

Az igazság „fájni fog”. Elkúrtuk, hazudtunk?A címben szerepelő fogalmakat nem azért elevenítem fel, mert a magyarországi politikumról akarok írni. Hanem azért, mert az idei év első…

Korhecz KONTRA Pásztor

2013.01.17. 08:16

Az igazság „fájni fog”. Elkúrtuk, hazudtunk?A címben szerepelő fogalmakat nem azért elevenítem fel, mert a magyarországi politikumról akarok írni. Hanem azért, mert az idei év első bejegyzésével egy kicsit visszakanyarodok a tavalyi évhez. Nem csak azért, mert az év végére…

Léphaft Pál karikatúrája Hivatali visszaélés gyanújával a szerb rendőrség őrizetbe vette Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét.  Kasza…

Léphaft Pál karikatúrájaHivatali visszaélés gyanújával a szerb rendőrség őrizetbe vette Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét.  Kasza Józsefet, illetve a három másik, ugyancsak őrizetbe vett személyt azzal gyanúsítják, hogy…

Ön cenzúra

2011.04.03. 17:02

"A vajdasági polgár legalább két és fél évtizede korábban előre nem látott válságban, fokozódó nyomorban él. Amit egykor sokan az együttélés elfogadható szabályainak hittek, az többnyire csupán a napi politika rövidlátó érdekeit szolgálta. Ahhoz viszont, hogy a…

süti beállítások módosítása