A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) programpártként már megalakulásakor, 1997 februárjának végén síkraszállt a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért. E politikai doktrínája máig két pilléren nyugszik. Az egyik a kettős állampolgárság. A másik a területi elhatárolódást nem igénylő, jogszabály-alkotási és végrehajtási jogosítványokkal felruházott magyar (perszonális) autonómia, s ami ezzel együtt jár, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet.

Ha ezt a célkitűzést, s a VMDP 1997-ben elfogadott magyar autonómiamodelljét a ma zajló politikai folyamatokban kívánjuk tetten érni, az Ahtisaari-terv jut az eszünkbe.

Tekintettel arra, hogy ez a politikai és közjogi projektum, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa is láttamozott elvileg elfogadott alapjává vált a Belgrád-Pristina megállapodásnak is, most nem lenne más dolgunk, minthogy félretéve a kusza magyar-magyar állapotokat létrejöjjön egy Budapest-külhoni magyar megállapodás, amely alapul szolgálhatna a közös nemzetközi fellépéshez.

Ez történik? Sajnos nem. Miközben a magyar kormány szabadságharcának legérzékenyebb szakaszába lépett, a külhoni magyar nemzeti közösségek, belterjes autonómiaküzdelmeket vívnak. A Vajdaságban, Koszovó okán, ahhoz a békához hasonlítanak, amely dermedten figyeli a feje felett lépegető gólya árnyát. Várják, különösen a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), mi lesz mindennek a vége? Megy a nyilatkozatháború, az óhajok és a sóhajok megvitatása. Aki ma a Vajdaságban (ha lúd, legyen kövér), nem területi autonómiában utazik, az kimarad a politikai diskurzusból. Pásztor István VMSZ-elnök hárompilléres autonómiáról beszél, amelynek megvalósítását – hogy „az érdekek ne sérüljenek” – eleve jobb időkre ígéri. Az ígéret értékét jól szemlélteti, hogy a történelmi VMDK-val vitatkozva, a párt másfél évtizeddel ezelőtt mindössze valamiféle alapelvekhez jutott el.  A modell kidolgozása ma is csak a jövő zenéje. Egyedül a VMDP hallgat, feltehetően azért, mert csak neki van hadra fogható autonómiamodellje.

Csakhogy mindez most kevés. Nem a magyarok magvas ötleteinek köszönhetően, Szerbiában olyan helyzet alakult ki, amelyben a szerb kormány fél szemmel odafigyel a helyi kisebbségekre. Arra törekszik, hogy mire a gyakorlatban is alkalmazásra kerül a Belgrád-Pristina megegyezés, saját nemzeti érdekeivel összhangban „intézményesen integrálja” az itt élő kisebbségi közösségeket. Erre elmés megoldást talált. Az egyik közismerten liberális és a kisebbségi kollektív jogokat mellőző, nyugati korifeus patronátusa alatt a szerb kormány szakértői októberre készítik a nemzeti tanácsokról szóló új törvény tervezetét. Hogy ez milyen lesz? Bizonyára nem olyan, mint amiben Korhecz Tamás, a VMSZ-es Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke reménykedik. Az MNT alkalmasint a VMSZ Koszovóval kapcsolatosan meghirdetett szilenciuma miatt hallgat. Igaz, a dél-szerbiai albánok esete egy külön történet, de ha ők vállalják a legnagyobb és legbölcsebb magyar pártot, az MNT-nek – a készülő új nemzeti tanácsokról szóló törvény ügyében – érdemes lenne velük egyeztetni. Persze érteni kell az MNT tartózkodó vezetőt is. Ők alapjában véve elégedettek a jelenlegi helyzettel, csak ne legyen rosszabb. A dél-szerbiai albánok viszont csakúgy, mint annak idején a VMDP, a nemzeti tanácsoknak tényleges politikai autonómiát követelnek.

Most ott vagyunk, ahol a part szakad. A vajdasági magyar pártok többsége a területi autonómiára vonatkozó átgondolatlan követeléseivel, úgy, hogy a modell kidolgozását is kívülről várja, saját magát köti béklyóba. Nagy hiba a vajdasági magyarok és a Koszovó párhuzamából kiindulni. Nincs nekünk gondunk a szerb „kettős mércével”! Önmagunkkal van dolgunk. Felelősen el kell döntenünk, tudunk-e közös konkrét autonómiakövetelést kidolgozni a nemzetközileg elfogadott, s a régióban már félig-meddig alkalmazásban levő Ahtisaari-terv alapján, vagy sem? Van-e ehhez észbeli erőnk, s szándékában áll-e a magyar pártoknak, hogy egységes, modellt is magában foglaló autonómiaköveteléssel feltegyék a lécet, s kilépjenek a nemzetközi politikai színtérre? Ezt a haditettet a történelmi VMDK már egyszer, a 90-es évek legelején megtette. Miért ne lehetne a szinte elfeledett és magunk által levert lécet, újra, az új követelményeknek megfelelően feltenni?