Széljegyzet Csorba Béla írásához 2013. október 18-án a muravidéki Gyertyánoson ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT).1 Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke az ülésről kiadott közleményében elmondja:– Nem…

Alvadt vér a péterrévei Puskin utca aszfaltján, ma (szeptember 16-án – B. A.) reggelre ennyi nyoma maradt a hajnalban lezajlott brutális támadásnak, amelynek két fiatal esett áldozatául.Két fiatal, a 18 éves K. L. és a 17 éves D. G. éppen hazafelé tartottak hajnali egy óra…

Nagy valószínűséggel a mai napon majd minden-minden a szerb és a magyar nép történelminek nevezett megbékéléséről fog szólni, és mindenki, aki ad magára, aki valamit is számít a Délvidéken, az most Csurog felé veszi az útját, hogy jelen lehessen azon az eseményen, amelytől…

Vandalizmus óbecsei módra

2013.06.03. 09:57

Törtek-zúztak a szerbül beszélő támadókBaglyas Róbert:- Leginkább a fejemet, az arcomat érték a rúgások.Az utóbbi időben mind gyakrabban találkozunk olyan incidensekkel, amelyekről a nagy nyilvánosság előtt nem szívesen számolnak be a sértettek. Megveretésükről,…

„Azokban az esetekben, amikről tudok, a bántalmazás nem azért volt, mert (az áldozatok) magyarok”, hanem mert a támadók „igyekeztek levezetni a feszültséget, és mivel ők tízen voltak, a magyarok meg hárman, akkor egyszerűen elkezdték kergetni őket”, mondja Pásztor István. A…

Információnk szerint az agyonvert áldozatot Bilicki Ervinnek hívtákBrutálisan megvertek egy magyar fiatalt az éjjel Óbecsén. Szemtanúk szerint négyen rugdosták és verték, majd kővel is megdobták. Az eset Óbecsén a péterrévei úton történt.A DélHír Portál birtokába jutott…

Megdöbbenést keltettek azok a híradások, melyek a vajdasági magyarellenes atrocitások folytatódásáról szólnak. Múlt héten, Szabadkán garázda szerb fiatalok egy népes…

Megdöbbenést keltettek azok a híradások, melyek a vajdasági magyarellenes atrocitások folytatódásáról szólnak. Múlt héten, Szabadkán garázda szerb fiatalok egy népes csoportja boxeres-csavarhúzós támadást intézett védtelen magyar fiatalok ellen. Péntek…

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesA magyar kormány értetlenül áll a temerini, újvidéki és óbecsei magyarságot sújtó legutóbbi incidensek előtt, elvárja alapos kivizsgálásukat,…

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesA magyar kormány értetlenül áll a temerini, újvidéki és óbecsei magyarságot sújtó legutóbbi incidensek előtt, elvárja alapos kivizsgálásukat, valamint a szerb hatóságok határozott fellépését - közölte Semjén Zsolt…

Birkatürelem...

2013.02.01. 11:10

  Erős szél fúj szembe... Alighanem a mostanság egyik legidőszerűbb beszédtémát választotta a szerdai egyórás interaktív műsora vezérmotívumaként Öreg Dezső,…

Birkatürelem...

2013.01.31. 18:31

Erős szél fúj szembe... Alighanem a mostanság egyik legidőszerűbb beszédtémát választotta a szerdai egyórás interaktív műsora vezérmotívumaként Öreg Dezső, az…

Birkatürelem...

2013.01.31. 17:31

Erős szél fúj szembe... Alighanem a mostanság egyik legidőszerűbb beszédtémát választotta a szerdai egyórás interaktív műsora vezérmotívumaként Öreg Dezső, az Újvidéki Rádió szerkesztője. A többségi nemzet és az itteni kisebbség együttélésében mind…

The Next Story...

2012.10.26. 08:07

Már eleve vacak, könnyen felfeslő anyagból készült emberként sajgó lélekkel állapítom meg, hogy ismét körvonalazódni látszik egy torokszorító történet a délvidéki magyar fiatalokról. Egy újabb, elvetemült módon, de irigylésre méltó fondorlatos ügyességgel…

The Next Story...

2012.10.26. 07:07

Már eleve vacak, könnyen felfeslő anyagból készült emberként sajgó lélekkel állapítom meg, hogy ismét körvonalazódni látszik egy torokszorító történet a délvidéki…

süti beállítások módosítása