Magyarország üdvözli, hogy az EU feladatul szabta Szerbiának egy kisebbségvédelmi akcióterv kidolgozását, és a magyar kormány továbbra is kész minden segítséget megadni az országnak a csatlakozási feltételek teljesítéséhez - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium…

Elmentek a harangok, a csengők is elnémultak és megfosztottan áll az oltár. Az emberi lélekoltárok sokasága is kiüresedett körülöttünk. Vannak ugyan, amelyek szilárdan várnak az Eukarisztia vissza-visszatérő ünneplésére és vannak, amelyekben az üresség a…

Billegő kétharmad

2014.04.07. 08:48

Így oszlanak meg - a vasárnap éjszaka 1 óra utáni állapot szerint, 98%-os feldolgozottság mellett - a parlamenti helyek az egyes politikai erők között: 133 mandátumot nyerhet a Fidesz-KDNP (ami épp elegendő a kétharmados többséghez), a baloldali összefogás 38 képviselőt küldhet…

Mérleg

2014.02.18. 10:12

"És lészen csillagfordulás megintés miként hirdeti a Biblia:megméretik az embernek fias ki mint vetett, azonképpen arat.Mert elfut a víz és csak a kő marad,de a kő marad."Wass Albert - Üzenet HazaAmennyiben a választások változtatnának is valamin nem írnák ki őket, cseng a…

A mese előzménye: 1. Csonka Áron szövetségre lépett a Boris Tadić, Szerbia és a Demokrata Párt (DS) egykori elnöke nevével fémjelzett szövetséggel, melyben jelen van - többek között - a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV), az Együtt Szerbiáért (ZZS) és a Szerbiai Zöldek…

500 000

2013.12.05. 10:42

Ünnepélyes keretek között letette az állampolgársági esküt az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba és édesanyja, Böjte Julianna csütörtökön a Parlamentben.

A június 26-ai csúrogi „megbékélés" egyre inkább csak színjátéknak tűnik annak fényében, ahogyan a két állam, Szerbia és Magyarország a ma még élő, 1944–45 őszét-telét túlélő, a későbbiek folyamán a társadalomból kirekesztett, „népellenség"-nek…

Néhányat aludva a „történelmi” szerb-magyar megbékélést megtestesítő csúrogi megemlékezésre sehogyan sem tudom magamból kitörölni azt a fura érzést, hogy ismét lóvá tettek bennünket.Tudom, sokan azt fogják mondani már megint az oldalvonalon túlról kiabálok…

ÁRVÍZ

2013.06.09. 11:14

Fotó:FeminaZengő zuhogó zápor zakatolRecsegő robaját rettegi álmomÉjszaka jön és tombol az árFelmorzsolt életünk zokog és fáj.Házak tetején orkán táncolGigászi árvízen hajózik Kháron,Ladikján siklana, szél döngi, vibrál,A szétömlött Styx helyén már csak tengervíz…

Az én 15 pontom

2013.04.22. 10:31

Mielőtt bárki is elolvasná ezt az írást, kérem figyelemmel nézzék át a következő néhány sort:ezt a fogalmazványt egyedül írtam, nem támogatott egyetlenegy délvidéki/vajdasági magyar, de szerbiai, országos párt sem, tehát csak az én véleményemet olvashatják, amiért…

Azonos lesz-e a mérce?Egyesek szenzációként tálalták Dačić miniszterelnök Koszovóval kapcsolatban leírt (és kimondott) gondolatait, hiszen utoljára – valami hasonlót – hivatalos helyről egyedül Đinđić egykori (talán e gondolatok is hozzájátszottak a tíz évvel ezelőtti…

süti beállítások módosítása