A megváltó

2015.12.24. 21:09

"Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a…

A bánsági templomok...

2015.12.19. 20:40

Sajtótájékoztató a veszélybe került bánsági templomokrólA Magyar Patrióták Közössége 2015. december 14-én sajtótájékoztató keretében mutatta be a bánsági magyar katolikus templomok helyzetéről készített jelentését. A közel 70 oldalas dokumentum nemcsak a tájegység…

"Tartsd mindig eszedben: semmi nem emel fel csakis az alázat, semmi nem taszít le csakis a gőg"Ma ismét hallottam Szent István intelmét-áttételesen. Sokszor akkor jönnek hozzánk a szavak újra és újra, amikor a legégetőbb szükség van arra, hogy feltámasszuk jelentésüket.…

Olvasom, hogy Baba Vanga, a világtalan bolgár jósasszony már évtizedekkel ezelőtt megjövendölte Európa pusztulását: az Iszlám Állam 2016-ban támadást indít az Ókontinens ellen, és amerre majd elvonul, ott kő kövön nem marad. Szerencsére nekünk olyan harcedzett, több…

„Az én világom a fürdőszoba ablakán behallatszó hajnali rigófütty. Az én világom a friss kenyér illata. a szomszéd jóreggeltje, az iskolába menő gyerekek zsivaja Az én világom a piros tornyú templom látványa, a fuvaros köszönése az ostor emelésével. Az én világom a…

Cui bono?

2015.11.15. 22:38

„VIGYÁZÓ SZEMETEK PÁRIZSRA VESSÉTEK…”Sok komoly elemző azt gondolja, hogy a francia titkosszolgálat tudhatott a terroristák tervéről, de hagyta megtörténni a dolgokat. Az a machhiavellista rendszer, amely milliók életét oltotta ki a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül a…

Makovecz Imre építész születésének 80. évfordulójára emlékezik a november 5. és 20. között zajló idei Héttorony Fesztivál – mondta el az MTI-nek Horváth László fesztiváligazgató.Hozzátette: a neves építész életműve befejezetlen, hiszen a fővárosban nincs általa…

Nagyoktól illik pontosan idézni: „Rajtunk is múlik, hol fordul ki a világ tengelye!” – mondta a napokban patetikusan a Magyar Nemzeti Tanács jóságos tündérapó elnöke.Rajtam ne múljon: nálam nem csak itt és most fordult ki (mind a két sarkából) a vajdasági magyar édeskés…

A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai eltávolították a délvidéki magyarság egyik fő jelképének és szakrális helyszínének számító aracsi pusztatemplom mellett felállított és felszentelt emlékkereszteket, kopjafákat. A helyszínen a Vajdasági Magyar Szövetség…

Aminek most elsősorban mi, észak-bácskaiak a fültanúi vagyunk, az a 47 éves Szabadkai Rádió utolsó nagy fellángolása. Mióta a végleges elnémításának napját, időpontját több alkalommal is kitűzték, majd rendre el is halasztották, azóta a hullámsávján jobbnál jobb, valódi…

I. részAz emigráns „téma„ kifogyhatatlanná vált, mindenütt főcímoldal...A pikantériája a dolognak, hogy véletlenként létrejött társadalmi folyamatként magyarázzák, holott mesterien megtervezett és levezényelt lakhelyváltásról van szó, pontosítva behatoló bevándorlás…

Vasárnapi terepszemlézés alkalmával, amelynek célja óriás pöfeteg gomba (Calvatia gigantea) felkutatása a sivárság kellős közepén, volt mit látni. A virágzó majorságok teljesen lepusztítva, lerabolva és tönkretéve Csóka tőszomszédságában. E majorságokban tenyésztették a…

Mintegy ötven háztartás kapott nemrégiben olyan fölszólítást, hogy öt napon belül rendezze az elhasznált vízmennyiség nyomán keletkezett tartozását. A Topolya községhez tartozó 4 falucska (Pobeda, Kavilló, Szvetityevó és Kispest) jobbára mezőgazdaságból élő lakosai…

A Kavillóban élő Lality család hosszú időn át tejtermeléssel foglalkozott, de idén májusban kénytelenek voltak felhagyni a gazdálkodással. Az országba beözönlő, a hazai piacot elárasztó igencsak rossz minőségű külföldi tej és az aprópénzért megvásárolt tejpor…

A végzetes hullám(hossz)…

2015.08.30. 22:56

…amely most már egészen biztosan maga alá temeti a szabadkaiak és a környékbeliek közkedvelt rádióját. A zavaros honi politikai vizeken évek óta hánykolódó média-hajótöröttek parányi lélekvesztője akárhogy kapálódzik, evickél, abból az örvényből, amely most…

…és még ki tudja minek, minek nem a szerbajkú internetes kommentelők Bimbó Mihályt, magyarkanizsa polgármesterét, aki – úgy látszik – nagyon megelégelte, hogy a legmagasabb beosztásban trónoló politikusok a bolondját járatják vele, és aki most – az egész községet…

Megint feltör az Ámok...

2015.08.09. 21:32

Megint véres a hajnal,Egyszer véres lesz minden hajnal!Megint feltör az Ámok,Vérgőzös gyilkos mámor!Újra nyergeli lovát a barbár,Zászlaján éhes bálvány.Megalázott asszony testek,Férjek már rég elestek.Hiába építesz kőkatedrálistHiába száll a szó mindenkihez.Állok ismét…

Vándorlás

2015.08.09. 21:12

Átjáróház vagyunk és kinyitott kapunkaz erények és bűnök közlekedő tere,bábeli zuhatag, népek özönvize,hol ketrecbe ha nem is zár be a határ,de rajtunk keresztül már egy más világ jár.Kit nem hívunk ide, jön az is kéretlens mit lakattal zárnánk le, úgy marad védtelen.Az…

Az Európa felé tartó népvándorlás útvonalaiMint egy jelenet a 'harmadik világból'. Bevándorlók ezrei, tízezrei próbálják elkapni az utolsó vonatokat a bezáruló Európa irányába. Megdöbbentő képeket készítettek a Macedóniában várakozó és Magyarország felé tartó…

Published On April 27, 2015 In Irregular Immigration In The EU: Facts And FiguresLassan fél éve, hogy olyan népvándorlás vette kezdetét, amilyen az emberiség történelmében egyedülálló. Amíg Olaszországba, Franciaországba és Spanyolországba az Afrikából érkező néptömegek…

Arabok az asztalfiókban…

2015.08.05. 08:05

Predrag Koraksić karikatúrájaA vajdasági parasztember – szántóvető Móricka – néhány évvel ezelőtt még úgy képzelte, hogy amikor majd az Öböl-menti mesésen gazdag arab sejkek (akárha furcsa turisztikai látványosságként) megjelennek a bácskai határban és a…

Rövid jegyzet az elmúlt hét eseményeiről...Az elmúlt hét legtöbbet emlegetett témái a közszféra leépítését szabályozó törvény, és a szerbiai szkupstinában elhangzott kérdés az illegális bevándorlók kapcsán.Az első esetben nyilvánvaló "spinnelésnek" voltunk a szem…

Készülődik meg toporog

2015.08.01. 11:08

 Svéd kastélyban elszállásolt afrikai menekültekAz okos és bölcs Európa bénult tétlenségét, ostoba tétovaságát látva arra a következtetésre jutok, hogy vénségére nemcsak a fizikai erejét vesztette el, hanem szellemi téren is látványos a leépülése. Esetében a…

Summer Wine

2015.07.23. 13:30

ANDREA: Strawberries, cherries and an angel's kiss in spring My summer wine is really made from all these things BONO:I walked in town on silver spurs that jingled toAnd sang song that I had only sang to just a fewShe saw my silver spurs and saidLet's pass some timeAnd I will give to you summer…

Nyár, nyár, nyár

2015.07.22. 11:59

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal azInstanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedvesPoémát, minden irányban.Nyár,A régi vágyam egyre jobbanLobban,De vár még, egyre vár.KárÍgy késlekedned, mert az…

süti beállítások módosítása