Mintegy ötven háztartás kapott nemrégiben olyan fölszólítást, hogy öt napon belül rendezze az elhasznált vízmennyiség nyomán keletkezett tartozását. A Topolya községhez tartozó 4 falucska (Pobeda, Kavilló, Szvetityevó és Kispest) jobbára mezőgazdaságból élő lakosai meglepetten tapasztalták, hogy több évre visszamenőleg akarják velük megfizettetni a vízdíjat. A számlákon tetemes összegek, akár 70-80 ezer dináros tartozások is szerepeltek. Egy egyedülálló idős asszonynak 70 ezer dináros adósságról érkezett számla. De olyan furcsaságok is történtek, hogy némelyek tartozását szép csendben elsimították. A panaszosok azt állítják, hogy a szerb nemzetiségűek adóssága több esetben eltűnt, a magyaroké pedig megmaradt. Arról is beszámoltak, hogy ha valótlannak érzik is a tartozást, befizetik a követelt összeget, mert félnek, és nem szívesen beszélnek az őket ért sérelmekről. Akik pedig nem egyeztek bele a részletekben való törlesztésbe, azoknak a bevételét megcsapolják, levonják a számlájukról a hátralékot.
Ami szokatlanul furcsává és eleve gyanússá teszi az ügyet, az az, hogy ha valós tartozásokról van szó, akkor a helyi közösség vezetősége miért csak most, 5-6 elteltével követeli az elmaradt adósság megfizettetését? Miért vártak vele ilyen sokáig?






Érdekes és szokatlan módon az említett falvakban nem a topolyai vízművek hatáskörébe tartozik a vízszolgáltatás, hanem a helyi közösség látja el ezt a feladatot, és az végzi a karbantartást, a leolvasást és a megfizettetést is. Ez akár ideális megoldásnak is tűnhetne, mert így nem szipkázza el a város a tanyavilágban élők pénzét, s a befizetett összeg teljes egészében a falvakban marad és fejlesztésre fordítható.
Csakhogy! A vízhasználat megfizettetése már korábban is okozott bonyodalmakat, mert Pobeda lakosai az ottani mezőgazdasági birtokról kapják a vizet, a másik három településen pedig a kiépített vízhálózatról. Így a felemás helyzet miatt gyakran a pénzbeszedés is kétféle módon zajlott. Volt idő, amikor a mérőórák szerinti fogyasztás alapján történt, meg olyan is, hogy a háztartások egy megszabott átalánydíjat fizettek. (Most megint ilyen tarifarendszer szerint történik: családtagonként 100 dinár a havi kötelezettség.)
Ahogy az lenni szokott, mindkét módszer alkalmazásakor akadtak olyanok, akik elégedettek voltak, mert jól jártak, és olyanok is, akik fölháborítóan igazságtalannak tartották az elszámolás módját. Igazságos megfizettetést nyilván csak az eredményezett volna, ha minden háztartásnak az elfogyasztott vízmennyiség alapján kellett volna fizetnie, ez azonban nem csak vízórák hiányában nem valósulhatott meg, hanem amiatt sem, hogy az éveken át elhanyagolt mérőórák meghibásodtak, a cseréjüket viszont nem mindenütt végezték el. Amikor pedig az érintettek ezt szóvá tették, az volt rá a válasz, hogy ilyen ínséges időkben nem verhetik a lakosságot újabb költségbe, ezért nem is kötelezték őket új vízórák vásárlására. Akik akkor nagyon vigyáztak a pénztárcájukra, azok most óriási vízdíjtartozásokat zúdítottak a nyakukba.




A vízszámlákon szerepelő abnormális összegek miatti elégedetlenség nyomán a négy falu lakosai aláírásgyűjtéssel kezdeményezték a helyi közösség vezetőségének a leváltását. Amikor a politikusok értesültek az ellenük irányuló szervezkedésről, igyekeztek minden lehetséges módon megfélemlíteni a szervezkedő, lázongó embereket. Először azt találták ki, hogy az adósok majd önkéntes munkaakció formájában ledolgozhatják a tartozásukat, aztán pedig azzal riogatták őket, hogy aki nem tisztázza az adósságát, az börtönbe kerül. Elterjedt az a szóbeszéd is, hogy nem lesz orvos, a boltban pedig nem lehet majd hitelre vásárolni, mert a tulajdonos csak azokat fogja kiszolgálni, akik azonnal fizetnek az áruért. Ez pedig érzékenyen érintette volna a helybelieket, mert évek óta bevált gyakorlat a hitelre történő vásárlás. Mindez után pedig az következett, hogy a helyi közösség vezetősége ügyvédet fogadott és beperelte a saját falubelijeit, a saját potenciális választópolgárait. Akik hajlíthatatlanok voltak és nem voltak hajlandóak befizetni – még részletekben sem – a légből kapott vízdíjakat, azok ügyét bíróságra adták és kényszerű behajtással, végrehajtással fenyegették őket. Hogy a dolog még cifrább és még hatásosabb legyen, a helyi vezetőség minden esetben szerb nyelvű felszólítást küldött ki az érintetteknek.
A nyomásgyakorlás miatt a kisemberek félnek és közülük csak kevesen mernek beszélni az őket ért sérelmekről.