Észak felé indulva az út szélén egy fura szerzetre lettem figyelmes. Egy utazóra, úgy gyalogosan menetelt az út szélén bizakodó mosollyal az arcán. Mosolyog, mert a mosoly erre idegenné kezd válni, mert itt az ember búskomor, bizalmatlan, reménytelen...

A mosolygós ember hátizsákkal a hátán Dél-Korea zászlajával az oldalán indult neki, hogy megnézze milyen is az a európai lét és a benne élő nemzetek sokasága. Pusztán kíváncsiság vitte rá, hogy ötvenévesen nekivágjon a közel 5000 kilométer hosszú egy évig tartó útnak.

Hit és remény, milyen erős tud lenni, ha az embernek van célja és azt meg akarja valósítani. Megálltam gépjárművemmel, mert mosolygós gyalogost nem lát itt az ember mindennap,  itt a gyalogos főként bosszankodva megy, mert lekéste járatát, ellopták bringáját...

Felismertem, mert a közösségi háló már jelezte, hogy egy koreai itt gyalogosan közlekedik. Odamentem hozzá és a kommunikáció az olyan öt nyelven és a mutogatásban valósult meg.



-Kérdeztem tőle ő az a koreai, aki gyalogol? (tenyéren kettő új sétál)

-Igen (yes), majd szerb nyelven válaszolt: Južna Koreja! (dеlelő nap felé mutat-tehát Dél Korea)

-Hogy hívnak? (mutató ujj felé)

-Ő magára mutat (name): Heonjun Lee (mosoly az fontos)

Tört angolsággal, koreaiul és az okos-telefonja segítségével elmondta a következőket:

- Repülővel  Dél-Koreából érkezett a törökországi Isztambulba, ahol nekifogott a közel egy évig tartó 5000 kilométeres utazásnak, amelynek végcélja  Santiago de Compostela Spanyolországban, égre mutatott új, majd Google Map Isztambul és kettő sétáló ujj a tenyéren Magyarország határáig, onnan Spanyolország felé.


-Valami céllal utazol? (kettő egymás felé mutató tenyér)

-Nekem nincs egy meghatározott célom vagy küldetésem (kettő mutató ujj keresztebe), csak szeretek utazni, emberekkel találkozni, kultúrákkal, nemzetekkel. (mosoly ismét fontos)

-Rámutattam a zsákra (kettő ökölbe szorított kéz mellkasnak szegezve és le föl emelve)

-Zsák 25 kg,  minden nap  25-30 kilométert tesz meg vele. (ötször öt ujj a zsáknak és ötször-hatszor öt ujj a távolságnak) No problem! (mosoly)

Hirtelen elkomolyodott, rámutatott a GPS navigációra, hogy a gyálai/tiszaszigeti határátkelőről visszafordították és kerülőt kell tennie a horgosi/röszkei határátkelő felé. (a tenyéren sétáló ujjak keresztbe lettek téve). Rám néz kérdően, hogy a törökkanizsai, magyarkanizsai, horgosi útvonal az tényleg jó e?

Mutatom neki, hogy igen, mert az nagy határátkelő (nemzetközi) nem kis-határátkelő, ahol csak a két szomszédos ország polgárai kelnek át (itt javíthatnának a GPS navigáció programozók, hogy ezt bejelöljék a térképeken, hogy a vándor ne körözzön hiába)

-Igen a mutogatás a nagy-határátkelő fejem felé emelt tenyér a pici meg hüvelyk és mutató ujjak egymásba érintkezve...igen és mosoly!

Csóválja a fejét és köröz az ujjával a régió felett.



Rám mutat, hogy én honnan pottyantam ide, a telefonján megmutattam neki Csókát és bólogat és tenyéren sétálnak az ujjacskák, onnan jött erre...

Kérdem tőle van e vize, ő bólintott és megmutatta, hogy igen és nem kell neki semmi.

Kötelező fényképezkedés teleszkopos digitális fényképezőgépével, majd búcsú, jó utat és szerencsét kívánva Spanyol-honig! (könyékben megtört kéz nyitott tenyérrel jobbra-balra mozgatva)




A visszapillantó tükörből figyeltem, hogy a pöttömnyi mosolygós ember lassan beleolvad a horizontba és töretlenül gyalogol a neki jelen pillanatban legfontosabb célja felé...