Az elmúlt napokban mi, a vajdasági magyarok egy újabb, a többségi, államalkotó nemzet részéről megnyilvánuló gesztustételnek lehettünk a „kedvezményezett szemtanúi és haszonélvezői“. Az ítéletalkotásnál immáron következetesen kettős mércét alkalmazó szerbiai igazságszolgáltatás legfrissebb megnyilvánulásáról van szó, amelyet akár (egyébként tökéletesen időzített) karácsonyi ünnepekre kapott extra drága ajándékként is értelmezhetünk. Nem csupán ámulatra méltó ez az igyekezet és figyelmesség, hanem egyben nagylelkűségről, és atyai, szerető gondoskodásról is  árulkodik. Ha mindennek dacára a szánkban mégis keserűre változott a szacharinnal cukrozott, mézes szaloncukor íze, a hibát kizárólag csak önmagunkban kereshetjük.

December utolsó napjaiban a fővárosi szerb sajtóból arról értesülhettünk, hogy két hónap után lezárult a vizsgálati eljárás a „második temerini fiúk“ névre keresztelt bírósági ügyben. A kiszivárogtatott értesülés szerint a hét (18 és 33 év közötti) magyar fiatalt igenis felelősség terheli a nemzeti,faji és vallási türelmetlenség szításának vétségében. Ez a sokat sejtető jogi formulázás pedig szinte már előre is vetíti, hogy valójában mi várható a jogerős ítélet meghozatalakor. Elég csak a logika mentén végigballagni az ilyenfajta gondolatmeneten: akit felelősség terhel, az nyilvánvalóan bűnt követett el, aki viszont bűnös, azt értelemszerűen meg is fogják büntetni. Némileg sarkítva a nemzeti gyűlölködésre kihegyezett, kényes történetet, egyetlen körmonfont mondat is elég ahhoz, hogy az adai, óbecsei és temerini fiatalokból deviáns magatartású, szélsőséges és veszélyes bűnözőket kreáljanak. Ha egyszer a helyzet úgy kívánja. (És most éppen úgy kívánja!) Így vál(hat)nak a magyar fiúk egy csapára sértettből vádlottá.  Ez esetben viszont a számukra nincs feloldozás, nincsen mentség. „Tetteikért“ felelniük kell.

A közhangulat-felelősök az Isten világáért sem mulasztották volna el tájékoztatni a nagyra becsült honi közvéleményt arról, hogy az itteni békés szerbség mellett élő, elvadult délvidéki magyarok már megint nem bírtak a vérükkel, és újfent kiütközött rajtuk az a méltán híres, kekeckedő magyar virtus. Aminek folyományaként egy temerini szórakozóhelyen alpári módon szidalmazták a többségi nemzet fiainak (értelemszerűen) szerb nemzetiségű szülőanyját,  majd pedig kezet, lábat és széket emeltek rájuk. Ráadásul ki is nyilatkoztatták, hogy ez a föld itt magyar, a szerbeknek pedig mars kifelé innen. És ez a nyilvánvaló  fővesztés terhével járó vétségeknek csupán az egyik fele. Minthogy ugyanezek a magyarok otthon, szép csendben különféle ütlegeket gyűjtöttek, propagandaanyagot raktároztak, meg még különféle fegyvereket is tartottak. Kiderült mindez a sorozatos letartóztatás és három családnál elrendelt házkutatás során. (Nem is értem, hogy „ilyen mértékű magyar fenyegetettség“ okán miért nem kongatták meg a szerbiai közbiztonság vészharangját, miért nem rendeltek el országszerte magas fokú riasztást! Ez számomra maga a csoda.)

Egy dologról azonban alighanem megfeledkeztek.  A mondvacsinált ürüggyel (a semmit jó alaposan feltupírozott indoklással) letartóztatott és október óta vizsgálati fogságban lévő magyar fiúkat nem tájékoztatták arról, hogy ügyükben a vizsgálódás befejeződött, és már csak az ítélethozatal maradt hátra. Erre legfeljebb csak következtethettek egyből-másból. Például abból, hogy az egyik hivatalból kirendelt ügyvéd telefonon közölte a védence szüleivel, hogy mostantól két héten át egyáltalán ne keressék, mert nem lesz elérhető. Meg abból is, hogy az eset egyetlenegy szerb nemzetiségű előállítottját a napokban szabadon engedték. Ily módon gondoskodtak arról, hogy Predrag Novaković  már otthon, családi körben tölthesse a szerb egyházi ünnepet. A magyarok viszont belekóstolhattak abba, hogy milyen is az az úgynevezett rácsokon túli, a családot kívül rekesztő, szegényesen magányos börtönkarácsony. A hagyományos böjti bableves meg a mákos tészta nélkül.  (Magától értetődően: a kettős mércével való centizgetés, dekázgatás egy újabb megnyilvánulásaként.) Mindemellett arról is gondoskodtak, hogy az éppen szolgálatban lévő börtönőröknek is legyen szép karácsonyuk. Elvégre a fennen hirdetett szeretet ünnepnapjain ők is megcsillogtathatták a maguk nyomorúságos kis hatalmát. Büszkén domboríthatták ki a mellkasukat: kedvükre válogathattak, fitymálhattak a szülők által készített, válogatott házi finomságokban. (Mint városi gyerek a dinnyehéjban.) És a látogatásra érkezettektől zsinórbanküldhették/küldették vissza a foglyok részére készített pulykasültet, guráblit, díszes papírosú szaloncukrot.)

Természetesen az egyetlen szerb nemzetiségű vádlott (ítélethozatal előtti) kiengedése nagyon is érdemes a történet továbbgondolására. Mi állhat ennek a homályos és láthatatlan hátterében? Lehet találgatni. A legkézenfekvőbb magyarázat alighanem az, hogy a bizonyítási eljárás során kiderült róla, hogy éppoly ártatlan, mint a ma született bárány. Nem vett részt a temerini Next nevű vendéglőben kitört verekedésben, legfeljebb csak végignézte azt. Mármint azt, hogy az eszement magyar fiatalok vadul csépelték egymást. Ráadásul nem is csupán a szórakozóhelyen, hanem még útban hazafelé is. Baseballütővel, lánccal verték és üres sörösüvegekkel célozgatták egymást. Így okoztak és szereztek múló meg maradandó sérüléseket. De lehetséges egy  másik verzió is. Amely szerint ez az egyetlen szerb nemzetiségű fiatalember valójában egy szupermen, merthogy egymaga gallyra vágott egy egész tucat pipogya magyar srácot. Sorra verte valamennyiüket. (Ezt a mélyrétegű romantikát!) Így lett az egyiknek csupa vér a feje és láncszemektől sebhelyes a háta, így sérült meg a másiknak a füle, és így szerzett magának törött orrot a harmadik. Esetleg még az is szóba jöhet magyarázatként, hogy valójában a (szerb) társai is részt vettek a rendbontásban, csak nekik megvan az a kivételes tulajdonságuk, hogy amikor egy zűrös helyzetben tettlegességre kerül a sor, akkor ők egyszerűen láthatatlanná válnak. Mintha ott sem lennének a helyszínen. Ez logikus is, és tulajdonképpen megmagyarázza azt, hogy azon az ominózus októberi éjszakán miért nem vittek be közülük másokat is a temerini rendőrállomásra.

A „második temerini fiúk“ faramuci története Predrag Novaković szabadon bocsátásával furcsa fordulatot vett. Egyrészt: éppen a karácsonyi-újévi ünnepek szélcsendes időszakában történt. Másrészt: még jóval az ítélethozatal ceremóniája előtt került rá sor. (Hiszen csak január 22-én jár le a meghosszabbított fogva tartásuk.) Harmadrészt: erről a hírről (valamilyen megmagyarázhatatlan véletlen folytán) elfelejtett beszámolni a vehemenciájáról híres szerb nyelvű sajtónk. Férfiasan bevallom, nekem már az is megfordult a fejemben, hogy ennek az október végi temerini incidensnek a kerek egész történetét egy nyisszentéssel egyszerűen félbevágták. Kettéosztották. Taktikusan, rafinált módon. És kreáltak belőle egy véresen komoly, veszélyes nemzetiségi ügyet (amely vétség pedig szigorúan szankcionálható), meg egy alkoholmámoros, szimpla kocsmai verekedéses esetet (amely viszont könnyen felejthető). Nem is lenne ebben az égvilágon semmi meglepő. Elvégre  - mind a politikusoknak, mind a jogtudósoknak - volt idejük bőven kiötleni a legütőképesebb vádiratot. Az előző esetében majd a magyar fiatalok (az előre megírt forgatókönyv szerint) elviszik a balhét –, mert rájuk sütik azt, hogy nemzeti, faji és vallási türelmetlenséget szítottak. Mivelhogy egytől-egyig ”neofastiszták”. (Amint azt a tévedhetetlennek tekintett temerini képviselő-testület alig néhány nappal az eset megtörténte után meg is állapította.) 

A második esetében viszont egyetlen kézlegyintéssel elintézik a történteket, mondván, hogy a mai fiatalok körében az ilyesmi szinte mindennapos. Felesleges erről végeláthatatlan bírósági tárgyalásokat folytatni. A magyarok meg már amúgy is megszokták, hogy a szerbek időről időre (némi nevelési, móresra tanítási célzattal) elagyabugyálják őket. Merthogy a magyar már csak ilyen ördögi fajta: ütve-verve jó. De leginkább még úgy sem...