Megszületett ugyanis a döntés arról, hogy Kosztolányi szép, büszke Szabadkája immár végérvényesen lemond arról, ami pedig egyedül csak az övé, a 100 százalékban saját tulajdonát képező intézményéről, és átengedi azt másnak. Majd 50 éven át hűségesen kiszolgálta, de most megválik tőle, elege van belőle, már nem kell, többé nincs szüksége rá. Kalapács alá kerül: vegyék, vigyék, tegyenek vele, amit akarnak!

Megtörtént az eladásra szánt portéka értékbecslése is (maga a rádió tudósított róla a napokban): alig több mint 2 millió dinár az ára. Egészen pontosan: 2 442 000 dinár.
Was kostet die Welt? – ez volt a legelső gondolatom, de aztán fordultam egyet a virágzó barackfák alatt, és apadt valamicskét a tehetetlen dühöm. Már csak az cikázott a fejemben, hogy mint egy közönséges, utolsó férget, úgy tapossák el ezt a rádiót – ráadásul éppen azok, akiknek az őseink hagyatékát meg kellene becsülniük.

Hogy mennyit ér a mostani, csúfosan leértékelt Vajdaságban 2 millió dinár? Alig jelenthet többet egyetlen porszemnél. Hogy mekkora summa ugyanez a mi Észak-Bácskánkban? Mondok két összehasonlítási alapot. Az egyik példa még frissnek számít: nemrégiben határozott úgy a szabadkai képviselő-testület, hogy 32 millió(!) dinárt fordít az egyik peremtelepülés színháztermének a felújítására. (Egyrészt mert közeleg az össznépi vajdmagy csinn-bumm és tánci-tánci, a gyöngyösbokrétás durindó lebonyolításának dátuma, s annak szálláshelyet kellett találni, másrészt taktikai húzásnak sem utolsó, általa bizonyára lehet majd politikai poénokat is begyűjteni. A zseniális indítványt a városi honanyák/honatyák meg is szavazták. Tehát egyetlen csantavéri épület megszépítése megérdemel 32 millió dinárt (amúgy 300 ezer euróért 10 darab 30 ezer eurós házat lehet venni a faluban), a 47. életévébe lépett rádiót pedig mindössze 2 millióért akarják elkótyavetyélni.

A másik szemléltetőpélda: annyit kér a város a magamaga által alapított és működtetett médiumért, amennyit az önkormányzat egyetlen éjszaka, az év utolsó éjszakáján szokott elverni, a város főterén megrendezett szilveszterezés alkalmával. A tűzijátéktól ropogó főtéren alig pár óra alatt szoktak 1-2 milliónak a fenekére csapni. Persze az nem bántja senkinek sem a szemét, mert az óévbúcsúztató hangulatos búfelejtő és újesztendőváró, kedélyállapot javító mulatozás kimondottan a jónép számára. (Meg persze csendháborítás is, amitől rettegnek az idősek, a betegek meg az állatok. De az már egy másik történet.) 

 
„Idén is lesz szabadtéri szilveszterezés Szabadka főterén” – írta 2013. december 13-án Kartali Róbert (egykori Szabadkai Rádió-s) a Vajdaság Ma hírportálon. „ – Maglai Jenő, Szabadka polgármestere az újévi rendezvényekről tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy december elején, mikor átvették a hatalmat, sem az újévi hangverseny, sem a főtéri szilveszterezés nem volt megszervezve.”
Akkor már azt a csendes ünneplést, azt a városi költségvetést is kímélő hagyományt talán meg kellett volna őrizni. Még senki nem pusztult bele abba, hogy az év utolsó napján otthon maradt a fenekén. Egy szegény község ne hivalkodjon, ne hencegjen az egyetlen éjszaka alatt eldurrogtatott, levegőbe repített milliókkal! Minden garasnak száz helye lenne.

Majd így folytatta mondókáját a polgármester: „Míg az előző években több mint 3 millió dinárba került az újévi koncertek megszervezése, ezúttal a költségek nem érik el 2 millió dinárt sem.”
Hogy lehet ezt masnis selyempapírba csomagolva, szépen elmondani? Evidens, hogy a városvezetés ugyanannyira tartja, pontosabban: nem tartja többre! a közkedvelt és nagy múltú Szabadkai Rádiót egy alig pár órás éjszakai mulatozásnál.

Egy ilyen meghatározó intézmény, amilyen az észak-bácskaiak szeretett rádiója, nem csupán játszi könnyedséggel pénzre váltható két íróasztalból meg két mikrofonból áll, hanem felbecsülhetetlen értékű hangarchívummal is rendelkezik, és benne lapul az elődök több évtizedes munkája is. Ami pedig megfizethetetlen.