Amikor emlékké ködösül minden ami megtörtént, és az a köd hol sűrű és áthatolhatatlan , hol ritka és csak foszlányokat rebbent elénk. 

Bizony a tapasztalatunk is egyre hangosabban sugallja: egyáltalán nem igaz, hogy az emlékek olyan élénkek, mintha tegnap történtek volna: a tegnap az a volt, ez a kendőzetlen valóság. A tegnapokban valami részlet mindig kevesebb, mint a valóság egésze. Mert bármi módon színezzük, hangosítjuk, vetitgetjük a tovatűntet, bizony az emlék az emlék, az emlék pedig mindig a múlt része.
Hiányzik belőle a szín élénksége, a mozgás harmóniája, a hangulat melege vagy mélységes fájdalma, a hang bársonya vagy dühös recsegése, a tekintet huncutsága, megrovó figyelmeztetése, vagy ellágyító kedvessége. A visszatükröződés realitása akár így, akár úgy az élet elvarázsolt kastélyának valamiféle görbe tükre. Abszurditás az idő. Ellentmondások ellentmondása, a végletek véglete.
Egy kicsit olyan, mint benne az emberi elmúlás is, azért oly elgondolkodtató sokszor megható máskor meg olyan szomorú. 

De rögtön itt az Új születése, az Új esztendő beköszönte, a remény éledése. Megint csak olyan, mint az ébrény-ébredés. Még ki sem bontakozott, már csírájában hordozza az elkövetkező perceket, hónapokat, a lesz-időt, de ott cipeli a volt-idő terhét is. A lesz, az olyan, mint a magból sarjadó élet. Csenevész marad, vagy királyi lombot növeszt-e az a leendő idő titka. A volt-talajtól, a volt naptól, a volt hőtől, a volt éltető tápoktól függ. Fantasztikus körforgás: a múlt és a jövő.

Most lenullázuk a számlálót, és ez az a pillanat, amikor minden elkezdődik. Az indítókulcs a kezünkben és a hatalmunkban van. Ez a pillanat most, a jelen. Csak tőlünk függ a múlt és a jövő. 

A Start a jelenben van.

(20150101 GS)