Csehák GáborA kamenicai Onkológiai Intézet és otthona közötti út bizonyára emlékezetes marad a csókai Csehák Gábor (50) számára, akit vastagbélen lévő daganat eltávolítása után nem mentőkocsiban szállítottak haza, mint ahogyan az emberhez méltó és elvárható volna,…

„A kutya nem kutya, aki a saját gazdáját megharapja.”                             Szólás-mondásA kocsordi nép szólás mondásait olvasgattam, amikor is egy „fecli” a kezem ügyébe került. E „Fech-Lee:…

Romić Arnold Az oromhegyesi Atlantis diszkóban május utolsó napján elhunyt 15 éves Romić Arnoldszülei puritán körülmények között élnek a tornyosi Ady Endre utcában. Egy helybeli idős asszony takaros kis házában, leghátul az udvarban, egy aprócska konyhában. A bútorzatuk 2…

Romić Arnold halála csupa rejtély. A 15 éves fiú talányos történetét most is, a temetése után három hónappal is, éppen olyan sűrű és átláthatatlan titokköd veszi körül, mint a tragédia napjaiban. A családja, a szerettei – a hetek múlásával – szinte egy…

Bizony, nagyon nehéz pillanatok adódnak az emberek életében.Ha egy ember kizárólag önmagáért cselekszik bármit, akkor a tett megvalósításáig átkínlódott vívódás, a kételyek, az aggódás, az inspiráló vagy visszafogó gondolatok pro- és kontra-harcai csakis az ő…

I am sure you have heard about the Ebola outbreak in West Africa, affecting Sierra Leone, Liberia and Guinea in particular. It's the worst outbreak ever recorded - more than 1,000 people have died.These countries have some of the weakest health systems in the world. Not enough trained doctors and…

Aracs...2014. július 17-én adta hírül a Magyar Patrióták Közössége Erdei Iván tollából, hogy a délvidéki Németcsernye katolikus templomát “takarékossági” okokra hivatkozva az egyházvezetés saját határozatával lebontásra jelölte. Egyesületünk arra is felhívta a…

Romić Arnold sírkeresztje a csantavéri NagytemetőbenMár majdnem három hónap telt el Romić Arnold temetése óta. A közhelyesen fogalmazva tragikus körülmények között elhunyt 15 éves csantavéri fiú ügyét illetően még mindig vaksötétben tapogatóznak a gyermeküket…

Fotó: kulturpont.hu Egy elkeseredett asszony erőtlen hadakozása ez egy „hitelfolyósítással” foglalkozó szabadkai székhelyű kft.-vel, amelytől 12 000 eurós kölcsönt szeretett volna felvenni házvásárlásra, az igényelt összeget azonban soha nem kapta meg. Ehelyett…

"Az egyház nem nemzetpolitikai alapon működik"Beszélgetés dr. Német László SVD nagybecskereki katolikus püspökkel a németcsernyei templom sorsának apropójából — „Sorra bontják az állagában veszélyesnek, illetve teljesen elhagyottnak ítélt katolikus templomokat a…

Vincent Wiliem Van Gogh - The potato eatersA címben szereplő bölcseletet Domján Edit fogalmazta meg évtizedekkel ezelőtt. A közöny a legnagyobb bűnök egyike. Állapítjuk meg, nyugtázom magam is időről időre – közhelyesen, közömbösen, közönyösen. Meursault, Camus hőse is…

süti beállítások módosítása