Sorra bontják az állagában veszélyesnek, illetve teljesen elhagyottnak ítélt katolikus templomokat a Délvidéken, ráadásul egyházi utasításra. Bözödújfalu templomának közelmúltbéli megsemmisülése miatt viszont hírértékű és érzékeny esemény bármilyen határon túli közösségmegtartó hely megszűnése, megszüntetése – a Magyarországon kívüli magyar katolikus egyházmegyék nincsenek ám könnyű helyzetben.
Szerbcsernye sok száz éves település Szerbia román határához közel. Korábban német többségű helység volt, magyar ajkúak adták a lakosság harmadát, a szerbek alig hatodát tették ki az ott lakóknak. A történelem aztán háromszor is belerúgott Szerbcsernyébe az elmúlt száz év során: először trianonkor, aztán az 1944-es délvidéki vérengzések során, majd jöttek Slobodan Milosevic „rendszerváltó” évei. A 2002-es népszámláláskor 3672-en éltek a településen, de csaknem kétszázan még ekkor is magyaroknak vallották magukat – a németség teljesen elpusztult. A magyarság megmaradására tehát alig van kilátás, a helyi anyanyelvű oktatás megszervezésére esély sincsen, a nemzeti megmaradás utolsó jele valójában a katolikus templom.

Szerbcsernyei templom

A Szent József Szűz Mária Jegyese-templomról viszont a Nagybecskereki egyházmegye a közelmúltban úgy döntött, hogy mivel nincs egyházközössége – a lelkipásztort a püspök máshová vezényelte –, a földdel kell egyenlővé tenni a 150 éves omladozó épületet. A fejleményekre az MNO figyelmét felhívó Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közössége vezetője elmondta, itt nem csak egy templomról van szó.
„Bár valóban bezárt templom a szerbcsernyei, mi a helyi nemzetiségi adatokat ismerve kételkedünk abban, hogy a katolikus közösség helyben nem feltámasztható. Nem egy-két idős asszonyról beszélünk, hanem százhatvannál is több magyarról, akik gyakorlatilag mind katolikusok” – árnyalja Hetzmann az egyházmegye által lefestett sötét képet. Szerinte példát kellene venni éppen a magyarországi szerbekről, akik még akkor is „egyben tartanak” templomokat, amikor egy adott településen már nincsenek is jelen, ha másért nem, hát azért, hogy egy nép történelmi, „kulturális lábnyomot hagyjon maga után”.


A „nem csak egy templomról van szó” mondatnak eddig csak a negyedik szava volt hangsúlyos, e mellé fel kell venni másodlagos hangsúlynak a harmadikat is, az egyházmegyei döntés ugyanis nem korlátozódik Szerbcsernye csonkolására: Törökbecsén, Párdányon, Ópáván, Perlaszon és Módoson szintén megsemmisítésre vár a katolikus egyház helyi központja, nem egy esetben ez a templom mellett plébániai épületet is jelent, aminek megsemmisítése még praktikussági szempontból is hihetetlen lenne – arról nem is beszélve, hogy a papok nemritkán szinte koldulni kényszerülnek egy-egy közösség igényelte épületszárny megépítéséért.



„Módos neogótikus Nagyboldogasszony-temploma a Közép-Bánság legnagyobb egyházi épülete, a településen ráadásul él 250 katolikus magyar, ennek dacára veszi el a magyar egyházmegye a magyaroktól a vallásgyakorlás lehetőségét” – fájlalja a helyzetet Hetzmann Róbert. Szerinte talán az a „praktikus” indíttatás állhat a nagybecskereki döntés háttérben, hogy akinek fontos, az egy-két falut úgyis utazik majd a szentmiséért, a helyi közösség széthullásával azonban nem számolnak.




Arra a kérdésre, hogy Magyar Patrióták Közössége milyen megoldást javasolna, Hetzmann Róbert így fogalmaz: „Először is leltárt kell készíteni minden magyar intézményről és templomról, amely még megvan, illetve talán azokról is, amelyeket Tito óta leromboltak. A cél ugye az, hogy megmaradjon az intézmények funkciója, ezért azt is fel kell térképeznünk, hogy milyen állapotban vannak a közösségek egy adott helyen, és ahol százas nagyságrendben él katolikus magyarság, ott fel kell lépni. Magyar értékek nincsenek magyar közösségek nélkül, és ez fordítva is így van.”

Érdekesség, hogy a térségben lévőknél sokkal régebbi, akár Árpád-kori templomok is vannak nem messze, a dél-erdélyi Hunyadban, ahol a román ortodox egyház feni a fogát a lenyűgöző magyar templomokra – ha nincs más lehetőség, ezeket az intézményeket a továbbiakban az ortodoxia fogja üzemeltetni, de az már nem lesz „olyan”. Épp ezért Hetzmann még egy mentő kézért nyúlna, nem is reménytelenül. Sátoraljaújhelytől húsz perc autóútra ugyanis van egy egyutcás mintafalu, Legenye.


„A Ronyva patak völgyében fekvő apró falu 22 reformátusa pályázott a magyar államnál, és nyert. Bő négymillió forintból kiválóan felújították a helyi templomot, ehhez persze kellett egy dolgos lelkész is, akinek több közül ez csak az egyik szolgálati helye.”

A Felvidékről Hetzmann-nak eszébe jut: bizony nem mindegy, ki újít fel valamit. Mert bár mutogathatunk egy templomra a határon túl, hogy a magyarok építették, ha adott esetben a szlovákok teszik rendbe és tartják karban, bizony nem minden alap nélkül nyer teret az asszimilációs törekvés.

Egy gondolat erejéig azonban vissza Szerbcsernyére. Írtuk, a nemzet megmaradására „alig van kilátás”. A jövő csírája viszont egy faluval arrébb látszik. A román határ túloldalán, a Csernyétől 8 kilométerre fekvő Zsombolyán Böjte Csaba ferences testvér nyitott árváknak gyermekotthont.