1994 június 18-án (azaz húsz évvel ezelőtt), Zentán megalakult a Vajdasági Magyar Szövetség.

Tudom, sokaknak megfelelne ez a tényközlés, hiszen a háttértörténések nyilvánosságra hozásával jócskán megkopna a róluk az elmúlt 20 év alatt kialakult (netán a helyzetük miatt mesterségen kialakított?) kép. Emiatt engedjék meg, hogy ne értékeljek, hanem az általam annak tartott tényekről számoljak be. Nemcsak az 1994-es eseményekről, mert a valamikori Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét szinte a megalakulásától ellentétek feszítették, azonban azok csak 1992-ben kerültek nyilvánosságra.


1991 novemberében következett be az első, az addigiaknál sokkal „nagyobb” háborúellenes megmozdulás, mégpedig Zentán. A VMDK elnöke azonnal állást foglalt, utasításban adta ki, hogy a zentai szervezet elnöksége és tagsága nem vehet abban aktívan részt, a távolból kell, hogy megfigyelje az eseményeket.
A zentai események kezdetének estéjén Adán tartotta a VMDK a tanácsülését. Ekkor terjesztette elő az elnök a már említett utasítását, de a felháborodottság miatt olyan kompromisszumos megoldásba egyezett bele, hogy a VMDK tagjai csak magánemberként vehetnek részt a háborúellenes megmozdulásokban. Itt tudtuk meg, hogy eközben az adaiak is összegyűltek a városháza előtt, várták a VMDK képviselőit, de szintén az elnök javaslatára, csak dr. Hódi Sándor, Bozsóki János, Teleki Júlia és én mehettünk ki közéjük, hogy beszéljünk a tömeggel, amely több mint ezer embert számlált.

Az ellentét megjelent a morovici tartalékoslázadás idején is, amiért Csubela Ferencnek kellett „elvinnie a balhét”. Ezért volt furcsa, hogy 1992 tavaszán, a pravoszláv húsvét napján (április 25.), a Magyarkanizsán megtartott közgyűlésen a megjelentek egyhangúan fogadták el a vajdasági magyarság első autonómiakoncepcióját. Ez az egyhangúság sok mindent takart, hiszen egyesek mindezt kevesellték, mások pedig azt állították, a dokumentum túlságosan is nacionalista, a Délvidéken / Vajdaságban élő nemzetek és nemzetiségek közötti együttélés megromlásához fog vezetni.

Mivel Ágoston András nyilvánosan sosem állt ki a kényszermozgósítás ellen (ezt az Emberi Jogi Bizottságának kellett tennie), igencsak meglepődtem, hogy az Oromhegyesen 1992. május 10-ére 17 órai kezdettel meghirdetett nagygyűlésen megjelent, emellett pedig még beszédet is tartott. Egy hét sem telt el, amikor nyilvánosságra került a tájékoztatási eszközökben az első hír, ami azt bizonyította, a VMDK-n belül, komoly ellentétek vannak, ha már Ágoston András olyan kijelentést mert tenni: „A békeszervezetek kést döftek a VMDK hátába”! A kijelentés kiváltó oka az volt, hogy a VMDK kanizsai szervezete betartotta az akkori elnökség döntését, ami így szólt: minden körzeti szervezetnek értékelni kell a helyzetet és döntést kell hozni arról, hogy részt vesznek-e a május végi általános választásokon vagy sem. Ekkor a VMDK kanizsai szervezetének döntése értelmében ott nem vettek részt a községi választásokon, és a választás bojkottálására is felszólították a község lakosait. Ennek meg is lett az eredménye, a községben a választásokon megjelentek száma még a 10%-ot sem érte el. Jóval később tudtuk meg, hogy az akkori köztársasági választásokon alig volt több 50%-nál, azaz amennyiben nemcsak a kanizsaiak, hanem az egész vajdasági magyar nemzeti közösség bojkottálta volna azt, a választásokat érvénytelenné kellett volna nyilvánítani (tudom, az akkori rezsim úgyis „megoldotta” volna annak érvényességét).

Ez a feszült helyzet 1993 őszéig tartott kisebb-nagyobb belső összetűzésekkel tarkítva. Akkor újra „robbant a bomba”, a VMDK csúcsvezetésének tagjai közül többen pénzügyi visszaélésekkel vádolták meg dr. Hódi Sándort. Mivel a pénzügyi dokumentumok aláírásával pont a vádlók voltak felhatalmazva, az is nyilvánossá vált, hogy nem törvényes úton, más csatornákon is érkeztek pénzek a politikai szervezethez, de mivel ezt csak egy szűk csoport ismerte, érdemben senki sem tudott dönteni, így hit kérdésévé vált a helyzet értékelése. Így is történt, a többség a vádaknak hitt, azonban jelentős volt azok száma is, akik, mivel senki sem bizonyított dokumentumokkal és tényekkel semmit, elítélték az ilyen megbélyegzést. Az ügyet senki sem tudta kordában tartani, az egész adok-kapok a teljes nyilvánosság előtt zajlott. Ekkor csapott össze két elképzelés is, mégpedig az erős központú és a plurális, platformokkal rendelkező politikai szervezet koncepciója. Megkockáztathatom az állítást: hatalmi harc vette kezdetét.


Már 1994 februárjában odáig fajult a helyzet, hogy a dr. Hódi Sándor ellen fellépő csúcsvezetők kierőszakolták egy rendkívüli választási közgyűlés megtartását Zentán, amelynek el kellett ítélnie a „pénzügyi visszaélést”, illetve a VMDK polgármestereinek tevékenységét, valamint a platformok létrehozásának kísérletét, mivel szerintük ezek ellentétesek voltak a VMDK alapelveivel és a magyar nemzeti közösség érdekeivel). Közben pedig folyt az úgynevezett elszámoltatási kísérlet, ki is mondták az illetők: arra kíváncsiak dr. Hódi mennyi pénzt kapott a magyar államtól és miért.

Pár nappal a közgyűlés előtt meglepő telefonhívást kaptam, Csoóri Sándor hívott fel, a beszélgetésünk kezdetén kijelentette, szerinte egyedül csak én tudnám meggyőzni Ágoston Andrást és dr. Hódi Sándort, hogy a helyzet megoldása érdekében üljenek le megbeszélni a dolgokat, mert ellentétes esetben a VMDK széthullhat. Annyit mertem csak megígérni, beszélni fogok mindkettőjükkel. Először dr. Hódit hívtam, aki egyértelműen a tudtomra adta, hajlandó a megbeszélésekre, sőt azt is ajánlotta, a közgyűlés megtartása előtti napon azt meg is ejthetjük. Ágoston András hajthatatlan volt, de csak egy mondat maradt meg az emlékezetemben a beszédéből: Nincs más, jöjjön, aminek jönnie kell! Minderről részletesebben a dr. Hódi Sándor által összegyűjtött cikkekből is lehet olvasni a világhálón, ahttp://hodis.vmmi.org/delivegeken/LegTer/LT-94.htm címen.


„A VMDK I. tisztújító közgyűlésére Zentán került sor 1994. március 27-én.
A huszonhárom órás tisztújító közgyűlés részvevői a két jelölt közül 136 szavazattal Ágoston Andrást választották meg elnöknek. Ellenfele, Csubela Ferenc 66 szavazatot kapott.
Alelnökök Dr. Páll Sándor és Vékás János lettek.
Csubela Ferenc és köréje csoportosuló elégedetlenek hozták létre a Vajdasági Magyarok Szövetségét. A képződményt először esernyőszervezetként képzelték el, de rövidesen belátták, hogy ez értelmetlen törekvés. Ekkor párttá alakultak.”(http://www.vmdp.freewebspace.com/Hirlevel/Hirlevel_II_45.htm)

Akkor még létezett a Napló hetilap, amelynek újságírói is jelent voltak. Azt is megtalálhatjuk a neten, hogy ők hogyan élték meg ezt a szégyenletes eseményt: http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=557.

Ajánlom, olvassák el Bódis Gábor írását, mert úgy érzem „fején találta a szöget”. Az idézethez hozzá kell tennem, az összejövetel nem mindenkinek tartott 23 óráig. Adalékként csak annyit, nem vagyok büszke magamra, de akkor úgy éreztem, obstrukcióval eltántoríthatom az autóbuszokkal odaszállított többséget a leszámolástól. Igaz, a közgyűlés vezetése is a „kezemre játszott”, hiszen nem tartotta be a saját döntéseit, az ott elfogadott ügyrendet stb. (emiatt jogilag bizony nagyon támadható minden, amit ott elfogadtak). Csak azt értem el, hajnali három után kezdődött meg a választás. Ekkor láthattuk, hogy mennyire „meggyőződéses” küldötteket szállíttattak oda, hiszen a szavazás megejtése után a megjelentek nagy többsége csendben elszállingózott. Jó páran a választási eredmények nyilvánosságra hozása után (valamikor reggel 7 óra körül) mentünk el, én még csak annyit tettem, bejelentettem: kilépek a VMDK-ból (ezért volt nagy a meglepetésem, amikor nem sokkal később a nevemet olvashattam a VMDK-ból kizártak között a Magyar Szó hasábjain).

Alig telt el egy hét, amikor ismét csörgött (kétszer is) a telefonom. dr, Hódi Sándor és Csubela Ferenc hívtak, ajánlották, üljünk le egy kötetlen beszélgetésre a hogyan tovább témájára. Ezután találkoztunk Tóthfaluban, Jenő atya „birodalmában” de nemcsak mi voltunk jelen, jött Egeresi Sándor és Gruber Ferenc is. Csubela Ferenc megmagyarázta, autója és engedélye is van, de nem szeret vezetni, dr. Hódi pedig elmondta sem autója, sem pedig jogosítványa sincs, ezért kellettek a sofőrök. Ezen a megbeszélésen megállapítottuk, hogy a legeredményesebben úgy lehetne lépni, ha létrehoznánk egy új szervezetet, amely politikai érdekvédelmi és érdekérvényesítő szereppel lesz felhatalmazva, de nem lesz párt, azok pedig, akik maradtak a VMDK-ban, habár velünk értenek együtt, úgy segíthetnek, hogy létrehozzák benne a különféle platformokat. Azzal búcsúztunk, hogy mindenki papírra veti elképzelését, majd egy hét múlva találkozunk, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Egy hét múlva, akkor még bővebb összetételben, mert Bacskulin István, Magyarkanizsa község Képviselő-testületének elnöke is eljött, már érdemi beszélgetést folytattunk. Nagy vonalakban felvázoltuk egy leendő szervezet alakításának lehetőségét, és mivel szinte mindenben egyetértettünk, az összejöttek felhatalmaztak a leendő szervezet alapdokumentumainak kidolgozásával.

Időközben Szabadkán is megmozdult valami, a Gubás házaspár és a köréjük tömörülő értelmiségiek meghívtak bennünket egy látogatásra. Elmondtuk, mit kívánunk cselekedni, kisebb-nagyobb módosításokkal azt elfogadták, majd megígérték, bekapcsolják a folyamatokba Kasza Józsefet, Szabadka polgármesterét is. Ezt követően meg kellett látogatnunk Csoóri Sándort is Budapesten, ahol ismertettük az elképzelésünket. Ő elfogadta az érvelésünket és megígérte, hogy lehetőségei szerint mindenben a segítségünkre lesz.
Az utolsó találkozáson kitűztük az alakuló közgyűlés dátumát és helyszínét, az általam megfogalmazott dokumentumjavaslatokat végleges formába öntöttük (leghosszabb vita az elnevezés körül volt, mert két név – Magyar Érdekvédelmi Szövetség és Vajdasági Magyar Szövetség között vacilláltunk, de a legmegdöbbentőbb, hogy mindez valaki által kiszűrődött, mert a köztudatban elterjedt a MÉSZ rövidítés, attól kezdve „meszeseknek” kezdtek bennünket nevezni –, majd megegyeztünk a következőkben:

– a szervezet elnevezése Vajdasági Magyar Szövetség lesz,

– az alakuló közgyűlést Zentán, 1994. június 18-án, a színházteremben tartjuk,

– elnöknek Csubela Ferencet fogjuk ajánlani,

– a tanács és az elnökség tagjaira az ajánlatot mindenki, a számára legmegfelelőbb módon fogja megtenni, egyedüli kikötés, hogy dr. Hódi Sándor, Kasza József és Balla Lajos nem lehet az elnökségbe javasoltak között, mivel az ominózus VMDK közgyűlés miatt őket hibáztatják leginkább a VMDK-ban maradottak.

Én már akkor tájékoztattam az érdekelteket, hogy nem lehetek jelen, mivel pont abban az időben volt a Zitzer Szellemi Köztársaság „hattyúdala”, ami miatt németországi látogatásra hívtak meg az ottani háború- és erőszakellenes civil szervezetek.

Hazatértemkor tudtam meg a sajtóból, hogy a következő „eredményt” érték el az alakuló közgyűlésen: 250 személy jelenlétében megalakult a szervezet, elfogadták a javasolt dokumentumokat, majd megválasztották elnöknek Csubela Ferencet, a megválasztott tanács- és elnökségi tagok listájának ma már nem tudtam nyomára akadni, egyedül arra emlékszem, tanácstag lett dr. Hódi Sándor, Kasza József és én is, sőt dr. Hódit Kaszával együtt elnökségi tagnak is megválasztották. Ekkor találkoztunk Csubela Ferenccel, akinek elmondtam, mivel nem tartották be a megbeszélteket, én nem fogok belépni a VMSZ-be, de minden tevékenységet annak szellemében fogok végezni. Ez a hallgatólagos megállapodás nem jutott másnak a tudomására, így a Csubela Ferenc halála után megválasztott új elnök a 2000-es választásokat megelőzően – pedig, előtte voltam községi, tartományi, sőt szövetségi (jugoszláv) képviselő is a VMSZ frakciókban – a központi iroda munkásaival számon kérette a „mulasztásomat”. Ekkor az ott dolgozó lányok szeme előtt kitöltöttem egy belépési nyilatkozatot, amit visszadátumoztam 1994 áprilisára (a napra már nem emlékszem), azaz aszerint én már akkor tagja lettem a politikai szervezetnek, amikor az még nem is létezett, ezért mertem később állítani, amikor kizártak, ugyanúgy jártam a VMSZ-szel, mint a VMDK-val, tag sem voltam, mégis kizártak.

Az, aki ott volt a VMSZ alakulásának 15 éves évfordulóján, Palicson, 2009. 06. 15-én halhatta az elnöki beszámolóban, az itt leírtakkal ellentétesen, hogy a VMSZ-t a VMDK-val elégedetlen és onnan kizárt szabadkai értelmiségiek kezdeményezésére hozták létre.


A VMSZ 20 évéről nem írok, erről lehet, hogy máskor fogok megemlékezni. Az akkori problémáim okait dr. Hódi Sándor nagyon találóan fogalmazta meg egy-két mondatban:
„[8] ... Sajnos a VMSZ utóbb éppen olyan kizárólagos, beszűkült párttá vált, amilyen a VMDK volt. Lehetséges, hogy ez a politikai szerveződések sorsa, ami a pártok természetéből, a hatalomért való harcból adódik.” (részlet a http://hodis.vmmi.org/delivegeken/LegTer/LT-94.htmoldalon található cikkek közül A szerepzavar ára című interjú lábjegyzetéből)