Fotó: Nagy Ferenc - Hidegen fújnak a szelek...

Mgr. Bozóki Antal elemzése

2013 szeptemberi helyzet(kép)[1]. A Szerb Köztársaság átmeneti – felgyülemlett gazdasági problémáktól és politikai viszályoktól sem mentes – szakaszban van. A 2012. május 6-i választások utáni hatalomcsere eredményeként – a 12 éve hatalmat gyakorló, a választásokat elvesztett Demokrata Párt (DS) helyett – a Szerb Haladó Párt (SNP)[2] és a köré tömörülő pártok koalíciója alakított kormányt. A köztársasági elnök is ennek a pártnak az elnöke lett.

Számos szerbiai és a vajdasági községben is visszarendeződött vagy visszarendeződőben van a „fekete-vörös” hatalom, amit most „átkomponálásnak” és az új koalícióból kialakult szerb kormány összetételével való „összehangolásnak”neveznek.[3]

A szerb kormány folyamatosan (a 2008. február 7-én parlamenti köztársasággá vált) Koszovó egykori autonóm tartomány helyzetének rendezésével és a saját „rekonstruálásával”volt elfoglalva. A minisztériumokról szóló új törvény 2013. augusztus 29-i elfogadásakor mellőzték a civil szervezetek hálózatának[4] az Emberi Jogi Minisztérium visszaállítására tett követelését.[5] Mindez jól illusztrálja, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítása nem a szerb kormány prioritásai közé tartozik.

A nemzeti kisebbségek védelmét Szerbia 2006. november 8-i alkotmánya biztosítja (amelyet Vajdaságban nem támogattak).[6] Mivel Szerbia nem fogadott el külön kisebbségvédelmi törvényt, továbbra is a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló 2002. február 27-i törvény van alkalmazásban.[7]A kisebbségi jogok egyes területeit több mint 150 emberi jogi és nemzeti kisebbségi vonatkozású belföldi jogszabály[8] és mintegy 100 kötelező nemzetközi egyezmény is rendezi.[9] Ezekhez számos alacsonyabb rendű vajdasági jogszabály is tartozik
Szerbia részese a legfontosabb általános és regionális egyezményeknek is, amelyek közvetlenül vagy közvetve biztosítják a nemzeti kisebbségek jogait és szabadságait, mint például a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája[10] és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény.[11]
Szerbiában nem a kisebbségi jogszabályok számával, hanem azok minőségével, egymással való összehangoltságával és gyakorlati alkalmazásával van a baj. Egyes törvények nemcsak hiányosak,[12] de jelentős eltérés mutatkozik a jogszabályok és a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítása között is. A meglévő törvényeket ugyanis nem következetesen, hanem inkább szelektíven alkalmazzák, amikor azt a személyes, illetve csoportérdekek vagy a hatalmon lévő elit szűk pártérdekei kívánják. A törvények ellentétes megoldásokat is tartalmaznak, mert azt, amit az egyik törvény lehetővé tesz, a másik törvény megvonja.[13]

Az új törvények nem mindegyike sem „kisebbségbarát”. A szerb képviselőház, például, 2008. december 22-én fogadta el a bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről szóló törvényt.[14] Ez megszüntette, pontosabban „bírósági egységekké” degradálta a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve kiemelten fontos hét, magyar többségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Temerin, Topolya és Zenta) a községi bíróságot.

A Szerbiai Emberi Jogok Helsinki Bizottsága (SZEJHB/HO)[15] 2012. évi emberi jogi jelentése megállapítja, hogy „Szerbia még távol áll egy olyan társadalomtól, amely tiszteletben tartja a másságot, a különbözőséget”.[16] A dokumentum szerint az országot „a zárt társadalom jellemzi”, a kilencvenes évek radikális nacionalizmusa pedig „mély nyomot hagyott a polgárok értékrendjében, amelyet csak nagyon lassan lehet megváltoztatni”.[17]  – Szerbiában burjánzik az extrémizmus és a gyűlöletbeszéd, az emberi jogok állapota pedig rosszabb, minta korábbi években – értékelte Sonja Biserko, a Bizottság elnöke.[18]


1. Demográfiai mutatók  

 Vajdaság Autonóm Tartomány (VAT) területe 21 500[19] négyzetkilométer, ami Szerbia területének csaknem egynegyede.

A 2011. október 1-je és 15-e között tartott szerbiai népszámlás 2012. november 29-én közzétett adatai szerint Vajdaság 1 931 809 lakosa közül 251 136 volt magyar, vagyis nemzettársaink a tartomány lakosságának pedig 13,%-át képezik.[20] A magyarok száma a tartományban az előző (2002. évi) népszámláláshoz viszonyítva 39 071-el csökkent.


1910        425 672               28,1%
1930        376 176               23,2%
1941        473 241               28,5%
1948        428 932               25,8%
1961        442 561               23,9%
1971        423 866               21,7%
1981        385 356               18,9%
1991        339 491               16,9%
2002        290 207               14,28%  (Szerbiában + 3 092 = 293 299 = 3,91%)

A magyarok számának csökkenését a természetes népességfogyás és az elvándorlás mellett befolyásolja az asszimiláció is, viszont ez az a tényező, melyet a legnehezebb mérni az eddig ismert módszerekkel.[22] Amíg a többségi (szerb) populáció csökkenése 3,6%, a nemzeti kisebbségi közösségeknél ez átlag­ban négyszer több, és 14%-ot tesz ki (a magyaroknál ez 13,3%).[23] Mivel Vajdaság lakosainak száma 100 189-cel csökkent 2002-hez képest, ebben a csökkenésben a magyarok 39%-kal vesznek részt. Ez háromszorosa a lakosságban való részvételi arányunknak (13%).

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1948 óta (25,8%) csaknem megfeleződött (13%-ra zsugorodott), és továbbra is folyamatosan csökken, önmagáért beszél. Jelzésértékű ez a vajdasági magyarok helyzetét és a szerb állam magyarságpolitikáját illetően.[24]
Ezt a politikát tükrözi a szerb kormány 1992. évi rendelete is „a minisztériumok és a különálló szervezetek feladatainak a székhelyükön kívüli ellátásáról”, amellyel Ada, Zenta és Magyarkanizsa magyar többségű községet – kiragadva azokat az addigi természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetből és nem utolsósorban ökológiai egységből – az Észak-bánáti körzethez csatolták, amelynek a közigazgatási központja Nagykikinda.[25]

Ennek oka pedig bizonyára az volt, hogy megosszák az akkor még erős tömböt alkotó magyarságot, amelyhez még Kishegyes, Szabadka és Topolya is tartozott. Nemcsak a választások miatt, ahogyan egyesek állítják (vagyis hogy minél kevesebb magyar kerüljön be a parlamentbe, mivel akkor nem listás, hanem egyéni választókerületi rendszerben lehetett szavazni), hanem a magyar közösség politikai, gazdasági, művelődési és egyéb megosztása és leépítése miatt is.

Az elmúlt években „a szerb kormány hallani sem akart arról, hogy a közigazgatási körzethatárokról szóló rendelet vonatkozó részét módosítsa”.[26]

 2. Gazdasági helyzet 

 Szerbia súlyos gazdasági helyzete meghatározza nem csak a lakosság státusát, de hatással van az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok állására is.

Szerbiában 2011-ben az ipari termelés alig érte el az 1989. évi 40%-át. Az ország külföldi adóssága 2013. június végén elérte a 26,1 milliárd eurót, ami a GDB 83,1 százaléka, a közadósság pedig 18,9 milliárd euró (60,6%) volt.[27] A 2013. júliusi átlagkereset 44.182 dinárt (középárfolyamon 387,73 eurót) tett ki.[28]

A hivatalosan jegyzett munkanélküliek száma 755 422, vagyis a munkaképes polgárok egyharmada. A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy ez a szám nem tekinthető véglegesnek, hiszen nem mindenki jelenti be, ha elveszíti a munkahelyét.[29]  A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nacionalna služba za zapošljavanje) adatai szerint a Vajdaságban a népesség 10 százaléka, mintegy 200 000 ember munkanélküli. Számuk a nyilvántartásban az elmúlt öt évben nagyjából állandó volt.[30]

A vajdasági magyarok gazdasági helyzetéről nincsenek megbízható adatok.[31] Értékelések szerint ez a helyzet az elmúlt két évtizedben folyamatosan rosszabbodott. A magyarok nagy többsége kimaradt a privatizációs folyamatokból. Ez mellett, a többi nemzeti közösséghez viszonyítva aránytalanul nagyobb számban maradtak munka nélkül, vagy éppen a nemzeti hovatartozásuk miatt nem kaptak munkát. Másrészt, akik sohasem éltek itt, állami segédlettel előnyösen föld- és háztulajdonhoz jutottak, mások aránytalanul meggazdagodtak.[32] Az is gondot okoz, hogy az állami szervek és szolgálatok nem rendelkeznek még a foglalkoztatottak és a munkát keresők nemzeti hovatartozásával kapcsolatos adatokkal sem.

Bár a szerb alkotmány szavatolja, „a gyakorlatban mégsem valósul meg a lakosság nemzeti összetételének megfelelő foglalkoztatás”.[33]  Ez azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozók a foglalkoztatottak között jóval a lakosságban való részvételi arányuk alatt vannak jelen. Vonatkozik ez egyaránt a közigazgatási és igazságügyi szervekre,[34] az állami, illetve köztulajdonban lévő vállalatokra és a köztulajdonban lévő bankokra,[35] kommunális stb. vállalatokra is, amelyben állami intézkedésekkel befolyásolni lehetne a munkavállalók összetételét.

A magyarok leginkább a nem jövedelmező mezőgazdaságból igyekeznek megélni. A főállásban levők közül igen sokan minimálbérért dolgoznak, amelynek kifizetése számos helyen hónapokat késik. Az utóbbi években válságos helyzetbe jutott számos más magyar többségű község, illetve helység (Topolya,[36] Magyarcsernye,[37] Torontálvásárhely,[38] stb.) egykor virágzó gazdasága.
Mindez növelte a vajdasági magyarok elvándorlását: „Szinte nincs olyan család, amelyben a közelebbi vagy távolabbi hozzátartozók közül egy vagy egynéhány ne lenne már külföldön, vagy ne készülne kivándorolni. Szépen csendesen folyik a falvaink, városaink kiürítése.”[39]

 3. Az anyanyelv- és íráshasználat 

Szerbiában a nyelv- és íráshasználat elveit a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló 1991. évi törvény[40]tartalmazza.

A törvény felrúgta az egyenrangú nyelv- és íráshasználatnak a Vajdaságban addig kialakult gyakorlatát tartományi és községi szinten is. Ezzel a miloševići törvénnyel valójában megkezdődött a latin betűs írásmód kiszorítása a hivatalos használatból és a közéletből, amit a 2006. évi szerb alkotmány még jobban megerősített.

A nyelv- és íráshasználat alapelvei szerint „mindenkinek jogában áll, hogy az eljáró szerv, illetve közhivatal előtt, mikor az a jogairól és kötelezettségeiről dönt, használja az anyanyelvét, és hogy ebben az eljárásban a tényekkel a saját nyelvén ismerkedjen meg”. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy az eljárások résztvevői annak ellenére, hogy más etnikai közösségekhez tartoznak, beleegyeznek, hogy szerbül beszéljenek.

A közigazgatási és bírósági eljárásjogi törvények sem rendezik egységesen a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatát. Már csak azért sem, mert különböző időszakokban kerültek elfogadásra. Így a változó politikai hangulat kihatott az egyes rendelkezések megfogalmazására. Ezért egy teljesen új nyelvhasználati törvényre lenne szükség.

A Vajdaság Autonóm Tartományban a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód hivatalos használatban van mind a 45 községben, illetve városban, 22 községben pedig hivatalos használatban van a latin betűs írásmód is. A tartományi közigazgatásban „hivatalos használatban van a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód, a magyar, a szlovák, a horvát, a román és a ruszin nyelv- és írás, a törvénnyel és a Tartományi Képviselőház határozatával összhangban. A latin betűs írásmód használatát a tartományi szervekben és szervezetekben külön képviselőházi rendelet rendezi, a törvénnyel összhangban”, (amelynek meghozatalára mindeddig nem került sor).

A tartomány 39 helyi önkormányzatában (45 községben illetve városban) egy vagy több nemzeti kisebbségi nyelv- és írás is hivatalos használatban van. Ezek közül 31-ben egy vagy több kisebbség nyelve- és írása az önkormányzat egész területen, nyolc önkormányzatban pedig az egyes helységekben.
A magyar nyelv- és írás 31, a szlovák 13-ban, a román tíz, a ruszin hat, a horvát négy, a cseh pedig Fehértemplom (Bela Crkva) helyi önkormányzatban van hivatalos használatban. A Pancsova városhoz tartozó Sándoregyházán (Ivanovo) hivatalos használatban van a bolgár, Almáson (Jabuka) pedig a macedón nyelv- és írásmód.[41]

A vajdasági gyakorlatban a nemzeti kisebbségi nyelvek és írásmódok használata számos akadályba ütközik. Az állami szervek a munkájukban egyre inkább favorizálják a cirill betűs írásmódot, ami miatt a latin betűs írás mindjobban kiszorul a hivatalos használatból. Ez mellett a közigazgatási és igazságügyi szervek nem rendelkeznek megfelelő szakkáderekkel sem műszaki felszereléssel a nemzeti kisebbség nyelvek gyakorlati alkalmazására.

A szerbiai Emberi Jogi- és Nemzeti Kisebbségi Hivatala csak 2013 nyarán kezdte meg az adatok feldolgozását, „amelyek alapján betekintést lehetne szerezni a nemzeti kisebbségek részvételéről a helyi önkormányzati szervekben és a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatáról a munkájukban”.[42]  Most is csupán azért, mivel időszerűvé vált a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájából eredő kötelezettségek teljesítéséről szóló országos jelentés elkészítése az Európa Tanácsnak. Ebből azt lehet megállapítani, hogy a Hivatalnak eddig nem volt betekintése, milyen a közigazgatásban foglalkoztatottak nemzeti összetétele, mely nemzeti kisebbségi nyelvek és melyik önkormányzati egységekben vannak használatban.

  4. Anyanyelvű oktatás és nevelés 

Az utóbbi években a vajdasági magyar oktatási rendszer folyamatos leépülésének vagyunk a tanúi, aminek – a közösség megmaradásának szempontjából is – végzetes következményei lehetnek. A magyar tagozatok megszűnése növeli a pedagógusok munkanélküliségét, a szerb államnak pedig nincs megfelelő szociális programja ennek megoldására.

A 2011/12-es tanévben a 152 290 tanulóból 15 077-en tanultak magyar nyelven (3,2 százalékkal kevesebben, mit az előző tanévben, 74 iskolában, 27 helyi önkormányzat területén (a 45-ből). Ebből 51 iskolában teljes mértékben magyar nyelven tanulhattak a diákok, 23-ban pedig egyes tantárgyakat szerbül (pld. testnevelés és képzőművészet) hallgattak. A 933 osztály közül 37-ben összevont oktatás zajlott.[43]

A magyar anyanyelvű általános iskolások 15-20 százaléka szerb tagozatra jár,[44] a magyar általános iskolák kádergondokkal küzdenek, a tanárok jelentős része – különösen a szórványvidékeken – nem tud magyarul, vagy ha tud is, nem ismeri megfelelő szinten a magyar szaknyelvet. Ezért az eddigieknél is erőteljesebb támogatásra szorulnak a magyar nyelvű továbbképzési programok.[45]
Számos helyen – a tanulók csökkenő számának függvényében – bizonytanná vált a magyar nyelvű tagozatok megmaradása, a szórványterületeken pedig fokozatosan megszűnik a magyar tannyelvű oktatás az óvodától a középiskoláig (Közép-Bánátban és Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Szerémségben).
Az állam már évek óta képtelen megoldani a magyar nyelvű tankönyvkiadás helyzetét. Az általános iskoláknak szóló tankönyvek közül 34 magyar címszó hiányzik, ebből 23 egyáltalán nincs is raktáron, 11-ből pedig a kelleténél kevesebb van.[46] Gondot jelent az is, hogy a szerb nyelven kiadott, szerbről fordított tankönyveknek stilárisan és helyesírást tekintve nem kielégítő a fordítása. A gimnáziumokban esetében többnyire régi kiadású, elavult tankönyvek vannak forgalomban, a szakiskolák részére pedig nagyon kevés a magyar nyelvű tankönyv.[47] A kéziratok akkreditációja nehézkes, bonyolult. Hiányoznak a tanári kézikönyvek is.

Alapvető volna, hogy a magyar diákok is ugyanolyan minőségű és tartalmú tankönyvekből tanuljanak, mint a szerb diákok, mert csak így vehetnek egyenrangúan részt a különböző versenyeken és a középiskolai, valamint az egyetemi felvételi vizsgákon. Mindezt úgy kellene megvalósítani, hogy a mindegyik kisebbség nyelvén megjelent (irodalomkönyv, történelemkönyv stb.) tankönyv az adott kisebbség sajátos szükségleteinek is megfeleljen.

A szerbiai tankönyvek hemzsegnek a sztereotípiáktól, előítéletektől és a hátrányos megkülönböztetésektől – derült ki az elemzésekből. Igazi problémát (főleg a történelem- és földrajzkönyvek esetében) mégis a valódi kisebbségi érzést kiváltó tartalom jelent: a magyarság bűnös vagy másodrendű népként való bemutatása.[48] Az ilyen tartalmú könyvek nagyban hozzájárulnak a saját közösséghez való kötődések gyengítéséhez, a kisebbségi érzések kialakulásához. Sok vajdasági magyar fiatal érvényesülését gátolja az államnyelv hiányos ismerete is.[49]

Aggodalomra ad okot az is, hogy – a Tartományi Képviselőház oktatási, tudományos, művelődési, ifjúsági és sportbizottságának kimutatása szerint – „a vajdasági általános iskolákban a legkevésbé képzettek a magyar nyelven előadó tanárok”. A kimutatás szerint a magyar nyelven előadó tanítók, tanárok végzettsége „75,50 százalékban felel meg az előírásoknak”.[50]

Gondot okoz az is, hogy nincsenek magyar tannyelvű felügyelők, iskolapedagógusok és pszichológusok. Nincsenek kielégítő válaszok az iskolák önállósulási követeléseivel (Torda, Magyarittabé), a kétszakos tanárképzéssel[51] és a diplomahonosítások[52] felgyorsításával kapcsolatban sem. Az iskoláknak sok esetben nincsen annyi pénzük sem, hogy továbbképzésre küldjék a pedagógusokat.[53]

Vajdaságban a 2011–12-es tanévben 2063 nyolcadikos került ki az általános iskolából, akik közül 1945-en (94,28%) folytatták középiskolai tanulmányaikat anyanyelvükön. A tartományban 38 kétnyelvű középiskola működött, ezek közül 33 szerb és magyar nyelvű, 2-2 szerb–szlovák és szerb–román nyelvű, egy pedig szerb–ruszin nyelvű. Három iskolában három nyelven tanítottak, nyolcvanban pedig egy nyelven. Ez utóbbiak esetében 78 szerb, kettő pedig magyar nyelvű középiskola.[54]

A szabadkai Magyarságkutató Tudományos Társaság kutatásai szerint Vajdaságban az egyetemi hallgatók mindössze 6 százaléka magyar anyanyelvű, míg a főiskolások számát figyelembe véve ez az arány 11 százalék. A hallgatók száma tehát jóval a demográfiailag elvárt 13 százalék alatt van, és mindössze az egyharmaduk tanul anyanyelvén.[55]

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2010. október 18-án oktatásfejlesztési stratégiáját fogadott el a 2010–2016-os időszakra vonatkozóan.[56]

5. Kultúra és hagyományápolás

 Vajdaságban a következő művészeti szervezetek/intézmények léteztek: 7 színház, 7 színjátszó műhely, 32 zeneművészeti csoport, 11 irodalmi kör, 20 képző-, ipar-, fotó- és népművészeti műhely, 5 filmművészeti alkotóműhely/intézmény. A nem hivatalos adatok szerint a tartományban mintegy 130 magyar művelődési egyesület is működött.[57]

A nemzeti kisebbségi közösségek kisebb-nagyobb támogatásban részesülnek a kultúra területén a tartományi költségvetésből. Az itteni magyarság vonatkozásában azonban fontos intézmények működésének pénzelése nincs teljesen rendezve, vagy csak részben megoldott. Többek között ilyen a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet,[58] a Forum Könyvkiadó Intézet, az Újvidéki Színház és a Szabadkai Népszínház magyar társulata, amelyek működéséhez nélkülözhetetlen az állami támogatás.

Sok vajdasági magyar művelődési egyesület is a pénztelenséggel küszködik, vagy éppen az egyesület székházával kapcsolatban rendezetlenek a jog-, illetve tulajdonviszonyok, például az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ, a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület stb.[59] Vagy lakbérfizetési gondja van, mint a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületnek.[60]
A magyar amatőr színtársulatok és kulturális, valamint tánccsoportok az önerő mellett magyarországi támogatásból tartják fenn a tevékenységüket. „Mintegy tízszer több támogatás érkezik Magyarországról az itteni kultúra támogatására, mint amit Szerbia hagy jóvá a nemzeti kisebbségek művelődési életére.” [61] Ezért a szerb kormány nem könyvelheti el saját eredményeként ezen szervezetek meglétét és működését.

A köztársasági és a tartományi kormány, valamint Szabadka városvezetése 2006-ban szerződést írt alá a szabadkai Népszínház épületének „rekonstrukciójára”, amelynek megvalósítása 2007-ben kezdődött meg. 2008-ban a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet úgy döntött, hogy a teljes védett részt fel kell újítani és vissza kell állítani az eredeti állapotába, illetve a képviselő-testület döntése alapján a tervek racionalizációját irányozták elő, ezért módosítani kellett a főtervet. „A védett rész építésének terveit minden illetékes szerv jóvá is hagyta, de a tervek egy részének folyamatban van a módosítása, és egyelőre nem tudni, mikor fejeződik be a teljes építkezés”,[62] amit 2012-re ígértek.
 Évek óta megoldatlan a vajdasági magyar könyvkiadás pénzelése, mint ahogy rendezetlen a magyar nyelvű könyvek és sajtó intézményes behozatala is. Emiatt a vajdasági magyarok közművelődése és kultúrája óriási és pótolhatatlan kárt szenved.

Eddig úgy tartottuk, hogy a vajdasági magyar szellemi élet az irodalom és művelődéstörténet terén összeforrt az újvidéki Forum Könyvkiadóval (most Forum Könyvkiadó Intézet). Az elmúlt másfél évtizedben a FKI évi produkciója 20-25 címre csökkent (a korábbi 55-60-ról), s azok is többnyire magyarországi támogatásból készültek el.[63] Ez a vajdasági magyarság kultúrájának az elszegényedéséhez vezetett.

Könyvkiadásunk további problémája az időszerű társadalomtudományi kutatások publikálásának hiánya.
A vajdasági magyar könyvkiadás helyzetére jellemző az is, hogy a köztársasági művelődési minisztérium sokéves gyakorlata szerint – a kiadók részére kiírt pályázat alapján – csak az első kiadású, szerb nyelvű könyvek fennmaradt példányait vásárolta meg és kínálta fel a közkönyvtáraknak, a nemzeti kisebbségek nyelvén kiadott könyveket viszont nem.[64]

A könyvtárak szinte kilátástalan helyzetbe kerültek, mivel törvényes kötelezettség, hogy a könyvállományt közbeszerzési eljárás során bővítsék. Ahhoz, hogy egy könyvet megvehessen a könyvtár, három különböző helyről kell árajánlatot kapni. A könyvtárak, ahol magyar könyvek is vannak, semmiféle útmutatást nem kaptak arra vonatkozóan, hogyan járjanak el például a Magyarországról beszerzett könyvek esetében.[65]

A kultúra területét egyéb megoldásra váró problémák is terhelik, mint például az 1994-ben meghozott, immár idejétmúlt levéltári törvény módosítása is, amit különösen a magyar–szerb akadémiai történész vegyes bizottság megalapítása tett időszerűvé. Az érvényben levő jogszabály ugyanis a külföldi kutatók számára nem teszi lehetővé a szerbiai levéltárakban való kutatást, ezenkívül a levéltárak vezetői megtagadhatják a belföldi kutatóktól is a kutatás lehetőségét egy-egy témára vonatkozóan, amennyiben úgy mérik föl, hogy az arra vonatkozó levéltári anyag „rendezetlen”. Hasonlóan diszkriminatív az érdemes művészek nemzeti nyugdíjának elbírálási rendszere is, mivel a nemzeti kisebbségiek „eddig valahogy eléggé kimaradtak a nemzeti kategóriából”.[66]

A kultúráról és a nemzeti tanácsokról szóló törvények nincsenek összehangolva. Erre 2010 őszén figyeltek fel, amikor az MNT Vajdaság-szerte mintegy 40 kulturális intézményt jelölt meg kiemelt jelentőségűnek. Ezen kulturális intézmények körül – elsősorban Szabadkán – bizonyos gondok merültek fel, mivel nincsenek meghatározva azok a mércék, amelyek alapján kiemeltté lehet nyilvánítani egy kulturális intézményt, illetve nincs meghatározva, hogy az igazgatóbizottságot, az igazgatóválasztást vagy az alapító okiratokat illetően mi a kiemeltté nyilvánítás következménye.[67]

Az MNT 2011. november 22-i ülésén kulturális stratégiát fogatott el a 2012–2018-as időszakra.[68]
A vajdasági magyarság legnépesebb hagyományápoló rendezvényei az évente megrendezésre kerülő Durindó,[69] Gyöngyösbokréta,[70] Szól, síp, szólj!,[71] Kőketánc,[72] Aranycitera[73], a Dél-bánáti Művelődési Egyesületek Szemléje[74], a Tordai Művelődési Napok stb.[75]

Számos hagyományápolással foglalkozó egyesület és civil szervezet jelentős sikereket ért el a szerbiai, de a magyarországi rendezvényeken is. Az egyik ilyen kiemelkedő hagyományápoló szervezet a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Folklórközpont (VMF).[76]

6. Magyar nyelvű tájékoztatás  

Az amerikai Freedom House (FH) független civil szervezet 2012. évi jelentésében Szerbia a sajtószabadság tekintetében a 74. helyre, az országok abba csoportjába került, amelyekben „a médiák félig szabadok”.[77]

A tizenegy nyelven író, műsort sugárzó vajdasági kisebbségi sajtó egészét figyelembe véve a legkiterjedtebbnek a magyar nyelvű média mondható a maga tíz írott sajtótermékével, tizenöt rádióműsorával és öt tévéműsorával.[78] A korábbi állapotokhoz viszonyítva azonban a vajdasági magyar tájékoztatás az elmúlt években sorvadásnak indult.

Nehéz (és nem csak anyagiak tekintetében) helyzetben van a vajdasági magyar média, elsősorban a nyomtatott sajtó, de az ott dolgozó újságírók legtöbbje is, ami már veszélyezteti a sajtószabadságot és a tárgyilagos tájékoztatást is.

Az egyre inkább eluralkodó egypárti monopólium és szellemiség miatt lapjainkban szinte lehetetlen olyan bíráló, elemző írásokat közölni, amelyek eltérnek a hatalom és a pártok napi politikai elvárásaitól, illetve a másként gondolkodók álláspontjait is tükrözik. „Egypártivá vedlettek a közmédia igazgatóbizottságai, egypárti lett a sajtónk, és a sajtószabadság az internetre költözött fel.”[79]

Az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Magyar Szó teljesen a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) irányította MNT befolyása alá került, vagyis „egypárti” lett.[80] Ugyanez vonatkozik a Hét Nap hetilapra, a Pannon RTV-re és a Mozaik TV-re is.

Nemzetközi botrányt kavart a MNT 2011. június 23-i döntése, amellyel „gyorsított eljárással” – olyan okok miatt, amelyek „80-90 százaléka a VMSZ-hez kötődik” – leváltotta a Magyar Szó főszerkesztőjét, és a helyére megbízott főszerkesztőt nevezett ki.[81] A következő napon a lap címoldalán az állt, miszerint ez volt „a közéleti napilap utolsó száma”.

Nehézségekkel küszködik a Hét Nap is, ami miatt (2013. augusztus 21-én) arculatváltásra kényszerült. A főszerkesztő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „elsősorban azért kezdtek bele a változtatásba, mert felismerték, ha a piacon szeretnének maradni és új olvasókat akarnak nyerni maguknak, meg kell újulnia a lapnak”.[82]

A tartományban három televízió, a Vajdasági RTV, a Mozaik TV és a Pannon RTV működik.
A Vajdasági RTV (VRTV)[83] mint közszolgálati médium működik, tíznyelvű műsort sugároz a második csatornán. Jelenlegi helyzete jelentős mértékben az ország központosításának következménye, ugyanis megfelelő helyiségek nélkül működik, a tévé-előfizetés rá eső részének átutalása a Szerbiai RTV részéről pedig rendszertelen és nem átlátható. A tévé épületét 1999-ben a NATO lebombázta, de a kormányzat nem mutatott érdeklődést e probléma megoldására.

A közszolgálati VRTV magyar tévéműsorainak terjedelme drasztikus csökkenést mutat az 1990-es évekhez viszonyítva, amikor a VRTV programjának 20,06%-át a magyar műsorok képezték. Jelenleg a magyar műsorok a VRTV összesített adásidejének 8,1 százalékát teszik ki (az ismétlésekkel együtt),[84] miközben a magyarok a lakosság 13%-át adják.

A foglalkoztatottak számának megfeleződése és a műsoridő csökkenése, a szükséges anyagi és műszaki feltételek egyre súlyosabb gondokkal járó hiányának következménye a magyar TV-műsorok adásszínvonalának hanyatlása is. Külön probléma, hogy nincsenek oktatási, tudományos és gyermekműsorok, valamint hogy nincs rendszeres és folyamatos műsorcsere a magyarországi tévécsatornákkal és műsorgyártókkal. Mindez a vajdasági magyarok nyelvének és kultúrájának további elszegényedéséhez vezetett. A VRTV pénzelésével kapcsolatban, a 2013 nyarán csúcsosodott gondok miatt, „szóba került a kisebbségi nyelveken sugárzott műsor beszüntetése is”.[85]

Az újvidéki Mozaik Televízió az első nonprofit (civil) televízió volt Vajdaságban, amely magyar nyelven szolgáltatott műsort. Adásait 2004. szeptember 1-jén kezdte sugározni, hogy az újvidéki, a dél-bácskai és a szerémségi magyarság számára készítsen folyamatos magyar nyelvű és szellemiségű műsorokat. 2007 óta naponta 12 órás műsorral jelentkezik, amelyben a napi 2,5 órás saját gyártású műsort 13 munkatárs készíti.

Az MNT 2012 januárjában társalapítója lett a Mozaik Televíziót működtető Mozaik Alapítványnak.[86]
A Pannon RTV a szabadkai Magyar Házban működik. A rádió és a tévé műsorait 30 foglalkoztatott és ugyanennyi tiszteletdíjas készíti. A Pannon TV-t és a Pannon Rádiót a Pannónia Alap nevű civil szerveződés működteti, amely 2005-ben alakult azzal az elsődleges céllal, hogy fejlessze Vajdaságban a magyar nyelvű tájékoztatást, és hozzájáruljon a vajdasági magyarság közösségként való megmaradásához, társadalmi felzárkózásához. A MNT 2010. július 30-án az új törvény adta lehetőségeket kihasználva a Pannónia Alap társalapítójává vált.[87]

Az Újvidéki Rádióban 1989-től kezdve hallható a nap 24 órájában magyar adás. Akkor 104-en dolgoztak itt, most 37 fős a szerkesztőség (vagyis nyolccal kevesebb, mint két évvel ezelőtt), ami miatt veszélybe került a 24 órás magyar adás. Az ugyancsak 24 órában műsort sugárzó szerb szerkesztőséghez képest kb. 50 százalékkal kevesebben dolgoznak a magyar rádióadásban.[88]

Az 1999. évi NATO-bombázások óta a rádió a műsort csak ultrarövid hullámon sugározza, mivel a korábbi középhullámú adó továbbra sem működik. Ezért van az, hogy nemcsak Zomborban és Dél-Bánátban, de a tartomány más részein (mint például az Újvidékhez közeli Kamancon (Sremska Kamenicán) sem hallják az adásokat, vagyis „jelenleg a vajdasági lakosság egyharmada nem tudja hallgatni az Újvidéki Rádiót”.[89]

A műsorszórási törvény hatályba lépésével 34 vajdasági, magyar nyelven is sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-ével) 11 megszűnt.[90] Elhallgatott a Topolyai Rádió, a muzslyai Zeppelin Rádió, a zentai Fox Rádió, a Bajmoki Rádió, a Palicsi Rádió, a hajdújárási Rádió 90[91] is, az 1970-től működő Szabadkai Rádiómagyar műsora is regionális frekvencia nélkül maradt.[92]
Ezeknek a rádióknak az éterből való eltűnésével felbecsülhetetlen kár érte a vajdasági magyarságot, és csorbult a magyar kisebbség tagjainak (szerzett) joga az anyanyelven való tájékoztatáshoz. A megszűnt szerkesztőségek tagjai pedig többnyire munka nélkül maradtak.

Az MNT 2011. november 22-i ülésén, „csaknem egy évtizedes előkészületek” és „hosszabb vita után”,[93]elfogadta a Vajdasági Magyar Médiastratégia 2011–2016 című dokumentumot.[94]

7. A közéletben és a közügyekben való részvétel

Szerbia alkotmányának 53. szakasza előírja, hogy „a polgároknak joguk van a közügyek irányításában való részvételre, és azonos feltételek mellett léphetnek közszolgálati és közéleti tisztségekre”.[95]
Az alkotmány 77/1. szakasza külön említi, hogy „a nemzeti kisebbségek tagjainak a többi polgárral azonos feltételekkel joguk van a közügyek irányításában való részvételre és a közéleti tisztségek betöltésére”. Az állami szervekben, közszolgálatokban, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzatok szerveiben foglalkoztatottak kiválasztásakor (2. bekezdés) „szem előtt kell tartani a lakosság nemzeti összetételét és a nemzeti kisebbségek tagjainak megfelelő képviseletét”.
A 180. szakasz 4. bekezdése szerint „az autonóm tartományban és azokban a helyi önkormányzati egységekben, ahol a lakosság vegyes nemzeti összetételű, lehetővé teszik a nemzeti kisebbségek képviselőházi, illetőleg képviselő-testületi arányos képviseletét, a törvénnyel összhangban”.
Ezek a megfogalmazások azonban nem biztosítják a döntéshozatalban és a közhivatali foglalkoztatásban való részarányos képviseletet, ami a nemzeti kisebbségek alapvető követeléseihez tartozik.

 A Szerb Képviselőház 250 tagja között a – VMSZ színeiben – mindössze öt magyar képviselő van (1,6%), miközben a magyarokat a részarányos képviseleti elv alapján a képviselői helyek 3,91%-a illeti meg, illetve a szerb parlamentben kilenc-tíz magyar képviselőnek kellene lenni.

A szerb kormányban és a köztársasági állami szervekben egy magyar sem tölt be jelentősebb funkciót. Az Alkotmánybíróságnak 2007. december 12-e óta van egy magyar tagja is.[96] A szerbiai közvállalatok, illetve intézmények közül is csak egynek (a Vajdasági Erdők Közvállalatnak) az igazgatója magyar nemzetiségű.[97]A kisebbségeknek, így a magyaroknak is, az ország népességén belüli részarányukhoz viszonyított nem megfelelő képviselete nyilvánvaló a köztársasági közigazgatási és az igazságügyi szervekben, az ügyészségeknél és a rendőrség kötelékében.

Vajdaság Autonóm Tartomány statútuma 24. szakaszának első bekezdése először vezeti be az arányos képviselet elvét, mégpedig olyan módon, hogy a tartomány „nemzeti közösségeinek tagjait részarányosan kell képviselni a tartományi szervekben és szervezetekben, összhangban ezek működési területén élő lakosság nemzeti összetételével”.[98]

A 120 tagú Tartományi Képviselőházban jelenleg 7 VMSZ-es képviselő ül (5,83%).[99] Az új statútum alapján a vajdasági magyarságot – mivel az összlakossági részaránya 13% százalék – a tartományi parlament 120 képviselői helyének ugyanennyi százaléka, tehát legalább 15 hely illeti meg.
A mostani tartományi kormány 11 tagja között – a korábbi három helyett – a VMSZ képviseletében egyetlen magyar maradt: Deli Andor tartományi oktatási közigazgatási és nemzeti közösségi titkár.
A vajdasági parlament elnöke 2008 és 2012 között Egeresi Sándor volt, 2012-től pedig Pásztor István.
A 2012-es önkormányzati választásokon önállóan indultak a magyar pártok. A VMSZ 23 önkormányzatban összesen 118 mandátumot szerzett, a Vajdasági Magyar Demokrata Közösség (VMDK) 2 önkormányzatban 2 mandátumot (egyet-egyet Adán és Zomborban), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) 3 önkormányzatban 5 mandátumot szerzett (Szabadka 1, Óbecse 1 és Temerin 3), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) 3 mandátumot (Zentán), a Magyar Remény Mozgalom (MRM) pedig 2 önkormányzatban jutott be egy-egy mandátummal (Szabadka és Magyarkanizsa).

A végrehajtó szervek nemzetiségi összetételére általában ügyeltek a községekben, de ez leginkább a „koalíciós megegyezések”, nem pedig a rendszerbeli megoldások eredménye.
A legtöbb magyar nemzetiségű foglalkoztatott a vajdasági közigazgatásban 2011-ben volt, a legkevesebb pedig 2012-ben.


                              2009   %         2010   %        2011      %       2012    %
A tartományi
közigazgatásban
dolgozók száma     1232  100       1291   100      1328   100      1187   100
A magyarok száma    81       6,57      83        6,43     87        6,55     77        6,48

Ez azt jelenti: nem hogy nem javult a tartományi közigazgatásban dolgozó magyarok részaránya a 2004. évhez viszonyítva (amikor ezekben a szervekben foglalkoztatottak 6,73%-a magyar nemzetiségű volt),[101] hanem még romlott is. Mindez arra utal, hogy a vajdasági hatalom még a saját szerveiben sem képes – vagy nem hajlandó – biztosítani a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatását.

Az ombudsman 2010. évi jelentése szerint[102] a tartományi közigazgatásban 26-nak van/volt oklevele, illetve bizonylata a nemzeti kisebbségi nyelvek ismeretéről, ami a teljes létszám mindössze 3,2%-a, miközben a nemzeti kisebbségek a tartomány lakosságának 34,95%-át képezik. A munkahelyek közül pedig csak 41 (5,1%) van/volt megjelölve, amelyekhez szükséges a hivatalos használatban lévő nemzet kisebbségi nyelvek használata, pedig a tartomány lakosságának 22%-a beszéli ezeket a nyelveket.
A magyarok nem csupán az állami szervekben és az állami alapítású közvállalatokban alulreprezentáltak, de ez így van a községi önkormányzatok által létrehozott közvállalatokban is – kivéve egy-két magyar többségű községet.

Habár ezek az adatok ismertek a Szerb Köztársaság és a VAT hatóságai előtt, a magyarok részvételének javításán ezekben a szervekben az utóbbi hat évben – az üres politikai ígéreteken kívül – nem történt úgyszólván semmilyen előrehaladás.

Az igazságügyi reform keretében Szerbia területén 2010. január 1-jével újraválasztottak 2407 bírót és az ügyészeket, de azok nemzeti összetételéről még nem közöltek részletes adatokat.[103]

A tartományi kisebbségügyi ombudsmanhelyettes 2010. évi jelentése[104] szerint Vajdaság bíróságainak többségében (59,2%-ban) nincsen biztosítva a nemzeti kisebbségi bírák megfelelő aránya. A tartományi igazságszolgáltatásban 14,5%-ban képviseltetik magukat a nemzeti közösségek nyelvei, és ebből a számból a magyar nyelv 7 százalékot tesz ki.[105]

 A Vajdaság AT területén lévő ügyészségekben 2004 decemberében 132 ügyész és ügyész helyettes volt. Ezek között magyar nemzetiségű pedig mindössze 7 (5,43%) volt. A magyarok tehát a tartomány területén lévő ügyészségekben is messze a lakosságban való részvételük alatt vannak jelen.[106]
Vajdaság területén a Belügyminisztérium foglalkoztatottjai közül – a volt Szerbia és Montenegró Államközösség Emberjogi és Kisebbségügyi Minisztériumának adatai szerint – 453, vagyis 5,81% volt magyar.[107]

8. A nemzeti kisebbségi autonómia 

A nemzeti kisebbségi autonómia/önkormányzat szempontjából fontos a szerb alkotmány 75. szakasza 3. bekezdésének megfogalmazása, miszerint „a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén megvalósuló önkormányzati joguk érvényesítése céljából a nemzeti kisebbségek tagjai nemzeti tanácsokat választhatnak a törvénnyel összhangban”.[108]

Vajdaság AT statútumának 25. szakasza első ízben rendelkezik a nemzeti közösségek autonómiájáról. Habár nem határozta meg az autonómia fogalmát, de kimondja, hogy „a számbeli kisebbséget alkotó nemzeti közösségek tagjai a megválasztott nemzeti tanácsok révén érvényesítik autonómiájukat, intézményeket alapítanak, önállóan döntenek, vagy részt vesznek az oktatást, a tudományt, a kultúrát, a nyelvhasználatot és a tájékoztatást érintő kérdésekkel kapcsolatos döntéshozásban”.[109]

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai a 2002. évi, a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadágainak védelméről szóló törvény 19. szakasza által került be a szerb jogrendszerbe.[110] Ez a szakasz képezte a jogi alapot (és keretet is) a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló (2009. augusztus 31-i) törvény[111]meghozatalára is.

A hatályos törvény 139 szakaszából 82 a választási szabályokkal foglalkozik és csak 14 a tanácsok hatáskörével. Nem tartalmazza a nemzeti tanács fogalmát, hanem csak azt, hogy „a nemzeti tanács képviseli a nemzeti kisebbséget az oktatás, a kultúra, a nemzeti kisebbség nyelvén történő tájékoztatás valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, részt vesz a döntéshozatalban vagy dönt az említett területekre vonatkozó kérdésekről, és e területeken intézményeket, gazdasági társaságokat és egyéb szervezeteket alapít”.

A nemzeti tanács jogköreit a törvény – a legtöbb esetben – feltételes módban, vagyis nem kötelező erejűként határozza meg, ami többnyire abban nyilvánul meg, hogy a nemzeti tanácsot „kezdeményező”, „figyelemmel kísérő”, „javaslattevő” és „véleménynyilvánítási” hatáskörrel jogosítja fel. Vagyis csak korlátozott kulturális autonómiát biztosít a nemzeti kisebbségeknek.

A 2010-ben tartott nemzeti tanácsi választásokon a Magyar Összefogásnak (VMSZ) 28, a Vajdasági Magyarként Európába (Humentis – Demokrata Párt) 4, a Kézfogás a magyarságért Polgári Mozgalomnak, a Magyar Ligának (Vajdasági Szociáldemokrata Liga) és a Magyar Remény Mozgalomnak 1-1 képviselői hely jutott. A testület munkájára rányomta bélyegét a VMSZ döntő többsége.  

A nemzeti kisebbségi autonómia kérdését időszerűsítette a koszovói szerbek autonómiájával kapcsolatban Ivica Dačić szerb és Hashim Thaçi koszovói kormányfő között létrejött (2013. április 19-i) brüsszeli egyezség[112] és a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény készülő módosítása[113] is.

A vajdasági magyar pártok – a VMSZ kivételével – 2013. július 1-én szabadkán megbeszélést tartottak, amelyen a területi autonómiáról volt szó. A tanácskozásról készült közlemény kiemeli, hogy „a magyarság őslakosa Délvidéknek, éppen ezért teljes mértékben megilletik Szerbiában azok a kollektív jogok, mint bármelyik más népet”.[114] 

 9. A szülőföldhöz való jog

A népszámlálási adatokat összehasonlító elemzés azt mutatja, hogy a tartomány lakosságának nemzeti összetétele egészében véve oly módon változott meg, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozók száma csökkent, s ezzel az összlakosságban részt vevő százalékarányuk is, míg a szerbként nyilatkozók számaránya növekedett.

A 2011. évi népszámlálási adatok szerint Vajdaságban a szerbek aránya 66,76%-ra (1 289 635) növekedett, a magyaroké pedig a 14,28%-ról 13%-ra (251 136 főre) csökkent.
1990 és 1993 között, majd 1995-ben [a horvátországi viszály, majd 1991-től a háború első, illetve utolsó szakaszában – B. A.] több mint 270 000 horvátországi és boszniai menekült telepedett le a tartományban, ami az összes szerbiai menekült 40%-a, Vajdaság lakosságának pedig a 13%-a.
A NATO 1999. évi bombázását követően megkezdődött a kosovói menekültek Vajdaságba érkezése is. A vajdasági magyar szervezetek becsült adatai szerint kb. 10-15 000 új menekült (elsősorban koszovói roma) érkezett a tartomány területére.[115]

Ezek az adatok azt mutatják, hogy a Vajdaságnak egészében véve jelentősen megváltozott az etnikai összetétele, de azoknak a községeknek is, amelyekben a magyar nemzeti közösség tagjai képezték a többséget. Egyes községekben (Apatin, Temerin, Törökkanizsa és Bega­szen­t­györgy) a magyarok közé nemzetközi segéllyel telepítették le a szerb menekülteket. Temerinben pedig külön városrészt építettek nekik, a falu így veszítette el magyar többségű voltát.[116]

A szerb alkotmány 79. szakasza alapján a nemzeti kisebbségeknek joguk van „a hagyományos helyi elnevezések, az utcák és települések neveinek, valamint a topográfiai jelzéseknek az ő nyelvükön való kiírására is, a törvénnyel összhangban”.

Számos példa bizonyítja, hogy ott, ahol a települések nevét magyar nyelven is kiírják, ezeket az elnevezéseket gyakran átfestik, vagy pedig nacionalista jelszavakat írnak rá (Magyarkanizsa, Zenta, Bácskossuthfalva, Tiszaszentmiklós, Magyarittabé stb.). Ezzel nemcsak a nemzetek közötti gyűlöletet szítják, de jelentős anyagi kárt is okoznak, és rontják az ország nemzetközi tekintélyét.

Gond van az utcanevekkel is. Például Nagybecskerek statútuma szerint a városban – a szerb mellett – hivatalos használatban van a magyar, a román és a szlovák nyelv is. Jelenleg a Béga menti városban az utcanevek szerbül vannak kiírva, csak Muzslya helyi közösség területén vannak magyar utcanevek. A városban nem jobb a helyzet a közvállalatok és intézmények nevének a kiírásával sem.[117]

Aggodalomra ad okot az egyes történelmi és kulturális szempontból fontos épületek, kulturális emlékhelyek megőrzése is Szabadkán[118], Topolyán[119] Nagybecskereken[120], stb. A Váralja Szövetség például 2011. október 16-án Védjük meg Szabadka belvárosát! címmel internetes aláírásgyűjtésbe kezdett Szabadka történelmi belvárosának lerombolása ellen.[121

Szép példája viszont a műemlékek helyreállításának az egykori újvidéki Egység Sportegyesület Anton Csehov utcában levő épületétének (amely „több mint egy éve üresen áll”),[122] a magyarcsernyei Szent Ágota-templom[123] és a szenttamási Szentháromság-szobor felújítása is.[124]
A kegyelethez való jog az alapvető, elidegeníthetetlen emberi jogok közé tartozik. A végtisztességre is mindenkinek joga van.

A magyar–szerb, szerb–magyar viszonyok mindmáig megoldatlan problémája az 1944–45-ös magyarellenes atrocitások feltárása, amikor – a becslések szerint – a titóista partizánok által a mai Vajdaságban elkövetett népirtásnak negyvenezer magyar, kétszázhatvanezer német és zsidó esett áldozatául „kollektív bűnösségük” koholt vádjára hivatkozva.

Többszöri halasztás után, 2013. június 26-án sor került a szerb és a magyar köztársasági elnök közös csúrogi főhajtására a második világháború magyar és a szerb ártatlan áldozatai emléke előtt.[125]
Az újvidéki, Futaki úti temető katonatemetői részében azonban még nem engedélyezték a második világháború végén legyilkolt ártatlan magyarok emlékére Makovecz Imre (1935–2011) budapesti építőművész által még a kilencvenes években ingyen tervezett emléktorony felépítését.

10. Magyarellenes cselekmények

 A 2000. októberi szerbiai politikai változások után is folytatódtak a nemzeti alapú incidensek és az erőszak. A magyarellenes cselekményeket alapvetően öt kategóriába sorolhatjuk:[126]


Az incidensek jellege                                          2003         2004          2005
  1. Fizikai támadások                                            0               8                0
  2. Verekedések                                                    2               8                2
  3. Katolikus vallási létesítmények
rongálása                                                                1               6                2
  4. Katolikus temetők és keresztek rongálása
      és gyalázása                                                    11             17               6
  5. Parolák/szlogenek, jelmondatok írása, jelképek
      rajzolása, pamfletek terjesztése                     3              25               3
      Összesen                                                          17             64              13
Incidensek 2006–2010

Év  2006   2007           2008           2009          2010
     162[128] 197[129]             171[130]           150[131]           110[132]
        összesen                                                                                               790[133]

Ezek a „kilengések” azonban csak a jéghegy csúcsát képezik, mivel a nemzeti kisebbségi jogsérelmeknek számos más formája is van. Ilyen például a nemzeti alapon történő hátrányos megkülönböztetés, ami jelen van a társadalomban, de ezt nehéz felderíteni, és még nehezebb bizonyítani.
A magyarellenesség ott a legerőteljesebb, ahol a szerbség lélekszáma az utóbbi tizenöt évben látványosan megnőtt, ám ennek ellenére az adott helyen még mindig jelentős számú magyar él.[134]

A nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni sűrűsödő támadások és a nemzetek közötti feszültségek miatt az Európai Parlament (2005. január 28-tól 31-ig) ad hoc bizottságot küldött Vajdaságba, amelyet Doris Pack asszony vezetett.

Vajdaságról és az itt élő magyarok helyzetéről tartott közmeghallgatást az EP brüsszeli épületében 2009. április 1-jén Becsey Zsolt és Tőkés László európai parlamenti képviselő, Elfeledte-e a Vajdaságot az Európai Parlament? címmel. A magyarokat ért atrocitások kivizsgálására 2005-ben küldött európai parlamenti vizsgálóbizottság jelentését nem mutatták be, ez indokolta a fórum megtartását.[135]
Az Európai Parlament ún. miniplenáris ülésein Tőkés László erdélyi,[136] Morvai Krisztina,[137] Gál Kinga és Schöpflin György[138] magyarországi képviselők – nem egy esetben – a vajdasági magyarok védelmében emelték fel szavukat.

A Magyar Nemzeti Tanács 2013. február 27-i ülésén – 11 éves fennállása óta első alkalommal – „a magyar nemzeti közösség tagjait ért támadások és a közbiztonság romlása ügyére vonatkozó ajánlását” fogadott el. A testület „nyomatékkal hangot adott aggodalmának, annak kapcsán, hogy  a folyamatosan növekvő erőszak, a közbiztonság általános romlása közepette egyre több fizikai és verbális támadás éri  a vajdasági magyarokat”.[139] 

         A szerbiai politikai bizonytalanság, ami elsősorban a vezető pártok hatalmi harcában nyilvánul meg, és a folyamatosan romló gazdasági helyzet nem kedves az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásának, bővülésének.

         A vajdasági magyarok vonatkozásában számos területen szűkültek, vagy éppenséggel sérültek a nemzeti kisebbségi jogok is.

         Az Európai Unióshoz való csatlakozási tárgyalások során szükséges a Szerbiai által vállalt nemzeti kisebbségvédelmi kötelezettségeknek és a belső jogszabályoknak az európai normákkal való összehangoltsága és mindennapi gyakorlati alkalmazása folyamatos elemzése és számonkérése.

Újvidék, 2013. szeptember 14.


[1] Szerbiában, de Vajdaságban sem – tizenhárom évvel a hatalomváltás után – nem alakult egyetlen olyan főállású tudományos kutatókat foglalkoztató intézmény, amely tudományos módszerekkel foglalkozna a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulásával, jogainak megvalósításával. Annak ellenére, hogy Vajdaság Autonóm Tartományban 25 etnikai csoport van (a lakosság 33,25%) és hat nyelvet használnak  hivatalosan.http://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdas%C3%A1g_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny
Adataim és megállapításaim ezért a lábjegyzetekben részletesen feltüntetett forrásokon alapszanak.
[2] Az SZHP a Szerb Radikális Pártból (SRS) vált ki, amelynek elnöke a háborús bűnökkel vádolt, most is a hágai nemzetközi bíróság fogdájában lévő Vojislav Šešelj, alelnöke pedig Tomislav Nikolić, a mostani szerb köztársasági elnök volt. Az aktuális szerb kormánykoalíció másik vezető pártja (elnöke a miniszterelnök), a Szerb Szocialista Párt (SPS), amelynek a hágai börtönben elhunyt Slobodan Milošević korábbi szerb elnök volt a vezetője.
[3] Bővebben lásd Bozóki Antal: „Átkomponálás” és „összehangolás” [online]. Bozóki Antal (hon)lapja, 2012. szeptember 16. Politikai játszmák (Hatalomváltás). Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz,2013. augusztus 10.
[4] http://kucaljudskihprava.rs/
[5] Bővebben lásd: Bozóki Antal: Lesz-e ismét emberi jogi minisztérium? 2013. augusztus 17. [10:56]
[6] Az alkotmányról tartott népszavazáson „a választóknak csak 46 százaléka vett részt”. R. Balać: U Vojvodini

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.