Nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, és az év leghosszabb nappalát adja (következésképpen a legrövidebb éjszakát).

A nyári napforduló az északi féltekén június 21-én van (esetenként 22-én vagy 20-án), a déli féltekén pedig december 21-én (esetenként 22-én). A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához (éjjeléhez) kötik a nyári napfordulót.

Jellemző pozíciói

A nyári napforduló az északi féltekén a csillagászati nyár kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi szokás kapcsolódik hozzá, megünneplésének ismét reneszánsza van.

A nyári napfordulókor, június 21-én ünneplik az újpogány wicca vallás nyolc nagy ünnepének egyikét; a lithát, a tűz ünnepét.

*A litha a wicca vallás nyolc nagy ünnepének egyike; a tűz ünnepe. A nyári napfordulókor, június 21-én ünneplik.

A litha név első írott előfordulása Beda Venerabilis De Tempore Rationum című művében található, ahol a nagyjából júniusnak és júliusnak megfelelő hónapokat angolszász nevén „se Ærra Liþa” és „se Æfterra Liþa” (litha korábbi hónapja és litha későbbi hónapja) néven írta le; szökőévekben egy liþa nevű külön hónapot is beiktatva közéjük.

A wicca egy újpogány vallás, mely a világ számos országában megtalálható. Elsőként a brit Gerald Gardner kezdte népszerűsíteni 1954-ben. A wicca nem intézményes vallás, és az egyes hívek és csoportok hite és szertartásai nagyban eltérhetnek, de legtöbbjükre jellemző a hit két istenségben, az Úrnőben és az Úrban, valamint a Wicca Intelem („Ha nem ártasz vele, azt tégy, amit akarsz”) betartása és a „Háromszoros visszatérés törvényében” való hit, valamint a mágikus szertartások végrehajtása.

A wicca világnézetben fontos szerepet játszik az öt elem: föld, víz, tűz, levegő és az ötödik elem, mely a lélek vagy akasha. A wicca jelképeként gyakran előforduló pentagramma többek közt az öt elemet jelképezi. A szertartások előtti bűvös kör felrajzolásánál az első négy elemet hívják segítségül a nekik megfelelő négy égtáj felől.

Sokak szerint a wicca erkölcs alapszabálya az ú.n. Intelem: Ha azzal nem ártasz, azt tégy, amit akarsz., de valójában a wicca erkölcs, ahogy szinte mindenpogány hit, a becsület gondolatát tekinti alapvetőnek. Az Intelem a nyolcvanas évek elején kezdett nagyobb ismertségre szert tenni, akkor még kizárólag a mágikus munkára vonatkozó szabályként használták. Az eklektikus wicca terjedésével egyre többen érezték szükségét valamiféle erkölcsi törvénynek, s az Intelemben vélték ezt megtalálni. Eredetileg a wicca egyik alapgondolata volt a döntések erkölcsi oldalának felvállalása is, azaz annak eldöntése, hogy mi helyes, mi helytelen. Az intelem törvényként való értelmezése tehát a hagyományos wicca alapelvei ellen való. Szintén fontos a hármas törvény, mely szerint bármit tesz valaki (akár jót, akár rosszat), az háromszorosan száll vissza rá. Ezt a törvényt a legendák szerint Doreen Valiente találta ki, mivel két tanítványa rendszeresen etikátlanul végezte dolgait.

Sok wicca követi a nyolc erény előírását is, amelyet Doreen Valiente Charge of the Goddess című versében említenek: szépség és erő, hatalom és együttérzés, büszkeség és alázat, öröm és tisztelet. Valiente versében ezek egymást kiegészítő párokba vannak rendezve, mely újabb példája a wicca gondolkodásmódra gyakran jellemző dualizmusnak. A beavatott wiccák közül vannak, akik egy 161 pontból álló törvényt is követnek, ezek azonban valószínűleg nem ősi eredetűek, hanem Gardner találhatta ki őket, reagálva a covenjén belüli belső konfliktusra.

Szent Iván napja, azaz Keresztelő Szent Jánosnak, Jézus megkeresztelőjének az emléknapja. (Magyarországon a délszláv hatást mutató Iván változat honosodott meg a magyar Jánossal szemben.)

Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, országszerte a kultikus tűzgyújtások ideje. A pogány hagyományban a tűz egyrészről napszimbólum, tehát a nap megújhodását kívánták elősegíteni a tűzgyújtással, másrészt mindig a megtisztulás szimbóluma is. A keresztény egyház Szent János ünnepét az V. század óta jegyzi, a pogány hagyományokra visszavezethető kultikus tüzeket az egyház liturgiájába átültette, a tüzeket megszentelte.

A Szent Iván napi tűzgyújtáshoz számos hiedelem fűződik. Azt tartották ezek a tüzek megvédenek a betegségek, elsősorban a pestis ellen, a termést pedig védik a jégveréssel szemben. Magyarországon erről a szokásról a XV. század óta vannak feljegyzések. A tűz körül a fiatalok termékenység és szerelemvarázsló dalokat énekeltek, a tüzet körüljárták és szokásban volt a tűz átugrása is. Ennek általában szerencsehozó erőt tulajdonítottak.

Időjárási, éghajlati okokkal magyarázható, hogy Szent Iván éjjelének ünnepe az északi (skandináv és balti) népeknél a mai napig élő, valódi ünnep. A zord, hűvös éghajlaton az egyébként rövid nyár érkezése igazi öröm az emberek számára. Ma is ezerszámra lángolnak fel a máglyák Szent Iván éjjelén, általában valamely magaslaton, hogy minél messzebbre látszódjék. A fiatalok "páfrányvirágot" keresnek (a hiedelem szerint ezen az egyetlen éjjelen virágzik a páfrány, aki a virágot megtalálja boldog és gazdag lesz). A János nap mágiájához tartozik az egészség- bőségvarázslás is. Gyógynövényeket, füveket is szórtak a tűzbe, máshol a füvekből koszorút fontak, ettől remélték a jószág termékenységét, egészségét. Az észtek különös jelentőséget tulajdonítottak a János nap hajnalán szedett harmatnak, ezt életvíznek tartották, ezzel mosták meg a beteg szemet, úgy tartották, ettől meggyógyul. Szokás volt még a házba nyírfaágat vinni, amely szintén az ünnep szimbóluma északon.

A csíki székelyeknél az angyalozás szokása járta. A faluban a házak elé lombokból sátrat emeltek, abban imádkoztak. A falubéli kislányok csoportosan jártak házról-házra, köszöntő énekeket mondtak, a háziaktól pedig süteményt, néhány fillért kaptak cserébe.