Üdvözlöm a Konferencia résztvevőit és sikeres tanácskozást kívánok.

Sajnálom, hogy most nem tudok jelen lenni, de remélem, hogy a következő(kö)n már részt vehetek.

A vajdasági magyar közösség demográfiai, gazdasági és foglalkoztatási helyzete, de egyéb téren is, az utóbbi években tovább súlyosbodott, növekedett a munkanélküliség, visszaesett a gyermekvállalás, a fiatal és képzett lakosok elvándorlása pedig fokozódott, ami miatt a lakosság elöregedése is egyre kifejezettebb, a közösségen pedig egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a depresszió és a letargia.

Az itteni magyar pártok – a Vajdasági magyar Szövetség (VMSZ) kivételével – és több civil szervezet Újvidéken, 2012. szeptember 27-én, Felhívást fogadott el a szerbiai magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez[1], amelyben – 15 pontban – megfogalmazták a magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményeit.

A Felhívás egyik követelése (2. pont), hogy Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját, a nemzeti tanácsokról szóló törvény olyan módosítását, amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát.

Először: Április 19-én Belgrád és Pristina Brüsszelben olyan megállapodást kötött, amely „az észak-koszovói szerb községek önkormányzatainak szélesebb hatásköröket biztosít”, vagyis „egyfajta kormányzatot, amely széles jogkörökkel bírna”. Az egyezmény számos olyan kollektív jogot fogalmaz meg a koszovói szerb közösség számára, amelyeket Szerbia törvényei az itteni nemzeti kisebbségek számára nem látnak elő, mint például önálló bíróságok és rendőrség létrehozása, a közoktatás, az egészségügy, a művelődés felügyelete és irányítása, stb.[2] Ezért az okirat irányadó lehetne a magyar közösség számára.

Másodszor: Várhatóan októberre – nemzetközi felügyelettel – elkészül az új szerb kisebbségi törvény tervezete[3], az igazságügyi és államigazgatási minisztérium államtitkára pedig bejelentette, hogy „az  év végéig módosul a nemzeti tanácsokról szóló törvény”.[4] Az Európa Tanács és az Európai Unió képviselői külön rámutattak, hogy „a kisebbségi jogok előmozdításához nem elegendő a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítása, a tájékoztatási, az adatvédelmi és a kisebbségi választási törvényeket is változtatni kell”.[5] 

            Adva van, tehát, a lehetőség, hogy a törvénymódosításokkal a magyar közösség tényleges önkormányzathoz jusson, mivel „a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) nem autonómia”.[6] 

            A magyar közösség kollektív megvalósításának legnagyobb akadálya azonban nem kizárólag a szerb állam, hanem elsősorban az, hogy a magyar pártok és vezetői képtelenek közös álláspontot kialakítani, milyen önkormányzatot is akarunk. Azt is lehetne mondani, ahány magyar párt annyi elképzelés van.

Az egyik párt szerint „a nemzeti tanácsokról szóló törvény jó példaként szolgálhat a régióban”[7], vagyis ez a párt a jelenlegi állapotok megőrzését szorgalmazza, a másik „az etnikai alapú perszonális, nem-területi autonómiát” szorgalmazza,[8] a harmadik azt hangoztatja, hogy „a területi és a személyi elvű autonómia nem szemben áll egymással, hanem kiegészíti egymást”[9], a negyedik pedig „területi autonómiát követel a délvidéki magyaroknak”[10]. Újabban – koszovói egyezmény nyomán – javaslat is elhangzott „az észak-vajdasági magyar községek társulása/közösségének” megalakítására[11].

Az autonómia ügyében, a nemzeti kisebbségi kollektív jogok megvalósításában mindaddig nem lesz előrelépés, amíg az itteni magyar pártok közös álláspontot nem alakítanak ki és terjesztik azt a szerb hatalom felé.

A másik követelés (13. pont), hogy „a szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül”.

A Vajdaságban nem szűnnek a nemzeti alapú incidensekről (fizikai támadások, verekedések, zaklatások, vallási intézmények rongálása, temetők és keresztek rongálása és gyalázása, parolák/jelszavak, szlogenek írása, gyalázkodó jelképek rajzolása, pamfletek terjesztése), amelyekből a tavalyi évben is túlságosan sok volt és az idén is folytatódtak.

Ezek a „kilengések” azonban csak a jéghegy csúcsát képezik, mivel a nemzeti kisebbségi jogsérelmeknek számos más formája is van. Ilyen például a nemzeti alapon történő hátrányos megkülönböztetés és a „kettős mérce” alkalmazása, aminek az esetei jelen vannak a társadalomban, de ezeket nehéz felderíteni, és még nehezebb bizonyítani.  

Az állami szervek „ritkán kezelik a súlyuknak megfelelően a helyzetet. „Gyakran nem minősítik kellően az eseteket, hanem csak szabálysértésként vagy rendbontásként kezelik. „Volt már rá példa, hogy a rendőrség kellően járt el, és kisebbség elleni uszítás miatt tett feljelentést, akkor az ügyészség minősítette másként az ügyet”[12], de arra is, hogy az ügyészség eltérően minősíti az esetet, vagy a bíróság másként ítélkezik, attól függően, hogy az elkövetők a többségi vagy a nemzeti kisebbséghez tartoznak-e.

Szükségesnek tartjuk, hogy az igazságügyi szervek munkájában maradéktalanul biztosítsák a polgároknak a törvény előtti egyenrangúságát, a nemzeti hovatartozásuktól függetlenül, a jogszabályok egyforma alkalmazását, a diszkrimináció tilalmát, az eljárások tisztességességét és a polgárok jogbiztonsága, valamint az ügyészség és a bíróság pártatlansága elvének érvényesülését.

További sarkalatos követelésünk (14. pont), hogy az őshonos magyar nemzeti kisebbség igényeit „vegyék figyelembe és kérjék számon Szerbia európai integrációs csatlakozási tárgyalásai során”. A dokumentum aláírói „a térség valamint Európa népei történelmi megbékélése és a vajdasági magyar nemzeti közösség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, szükségesnek tartják a szerb-magyar, illetve magyar-szerb kapcsolatokat terhelő kérdéseknek a tagjelölti státus megszerzése előtti megnyugtató módon való rendezését”.

Erre egyszerűen ezért van szükség, mivel uniós tagfelvételek során már meggyőződhettünk arról, ha a kisebbség kérdéseinek megoldását nem tűzik ki feladatul a csatlakozás előtt, a tagfelvétel után az EU már belpolitikai kérdéseknek tekinti azokat, vagyis többé nem foglalkozik velük. 

Románia 2012. február 29-én, Szerbia EU-tagjelölti státusának megadása előtti utolsó pillanatban, azt üzente: csak akkor támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését, ha Szerbia rendezi a román és a vlach kisebbség jogait. Bukarest az oktatási, kulturális és vallási jogok garantálását követelte, ehhez pedig biztosítékként azt a kétoldalú egyezményt, amelyet végül 2012. március 1-jén sikerült tető alá hozni.[13] Vagyis, Románia – az itteni román nemzeti kisebbség érdekében – kész volt megvétózni Szerbia EU-tagjelölti státusát.

            Marin Rajkov, Bulgária ügyvezető kormányfője 2013. május 15-én bejelentette: Országa csak akkor támogatja Szerbia európai integrációját, ha a bolgár nemzeti közösség megfelelő mértékben érvényesítheti jogait Szerbiában – közölte a Beta hírügynökség. (Az aktuális népszámlálási mutatók szerint Szerbia délkeleti régiójában 18 543 bolgár él.) [14]

A magyar kormány – a hivatalos nyilatkozatok szerint – Szerbia unió csatlakozási tárgyalásai során továbbra is azt a politikát alkalmazza, mint Szlovákia (2004.) és Románia (2007. évi) felvételekor, vagyis „nem szándékozik semmilyen előfeltételt támasztani senkinek”. Aminek aztán az lett a következménye, hogy a romániai magyarok helyzete változatlan maradt, a szlovákiai magyaroké pedig rosszabbodott.

Mivel – a vezető magyar tisztségviselők szerint – „magyar érdek is, hogy Szerbia dátumot kapjon”[15], nem számíthatunk arra, hogy az anyaország a Szerbiában élő magyar kisebbség nyílt kérdéseinek megoldását szorgalmazza, Szerbia csatlakozási feltételévé tegye.

Természetesen a vajdasági magyarok érdeke is Szerbia uniós csatlakozása. Ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy lemondanak azonosságuk megőrzése és fejlődése alapfeltételei biztosításának követeléséről.

A csatlakozási tárgyalások során, amelyek évekig is eltarthatnak, az itteni (hatalmi koalícióhoz nem tartozó) magyar pártok és civil szervezetek, valamint az Európai Parlament magyar képviselői számára – amennyiben az anyaország viszonyulása nem változik – marad a lehetőség, hogy Szerbiától számon kérjék legalább a koppenhágai csatlakozási kritériumok teljesítését, illetve a nemzeti kisebbségi jogok tiszteletben tartását és védelmét.[16]

A vajdasági magyarok helyzetének javítását csak közös álláspontok kialakításával és fellépéssel, valamint az anyaország hathatós támogatásával lehet elérni.

Újvidék, 2013. május 29.

az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke,

a NJSZ tagja

__________

[2] dió: Megszületett a megállapodás. Magyar Szó, 2013. április 20., 1. és 5. o.

[3]  Ágoston András: Csak a holnapot megérjük. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL,XI. évf., 121. szám, 2013. május 24.

[4]  Bővülő kisebbségi hatáskörök. Magyar Szó, 2013. április 23., 4. o.

[5]  Uo.

[6]  Ágoston András, a 3-as alatt idézett írás.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/15499/Pasztor-A-nemzeti-tanacsokrol-szolo-torveny-jo-peldakent-szolgalhat-a-regioban.html, 2013. május 24. [15:36] és Nemzeti tanácsok, mint pozitív példa, Magyar Szó, 2013. május 25., 5. o.

[8] Ágoston András: Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf., 58. szám, 2013. március 13.

[9]   A MPSZ megjegyzése a VMDP Hírlevelében közzétett elemzésre.http://www.mpsz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=595:level-agoston-andrashoz&catid=58:mpsz-koezlemenyek-cikkek-velemenyek&Itemid=55

[10]  Az MRM I. Kongresszusának zárónyilatkozata: http://www.mrm.rs/memorandumok/890-az-mrm-i-kongresszusanak-zaronyilatkozata, 2013. március 3. [17:41]. Lásd még Bozóki Antal: Autonómia ügyben nincs egyetértés c. írását. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VII. évf., 111. szám, 2009. augusztus 4.

[11]  Balla Lajos: Az én 15 pontom. http://www.vajma.info/cikk/olvasok/129/Az-en-15-pontom.html, 2013. április 21. [21:25]

[14] Bulgária feltételeket szab Szerbiának. Magyar Szó, 2013. május 16., 4. o.