A közel-keleti népétel, a felafel adagja 5-10 shekel, de a szállodai árak is jóval olcsóbbak – 25 dollár egy éjszakára –  Betlehemben, mint a macskaugrásnyira lévő Jeruzsálemben.
Érkeznek is a turisták tömegével, aminek következtében a 32 ezer lakosú város soha nem látott gazdasági fejlődésnek indult.

A város, amely a második intifáda idején számos jeruzsálemi merénylet kiinduló-pontja volt, amelyben sokan meghaltak és százak megsebesültek, most csendes.
Míg 2009-ben egymillió turista kereste fel Betlehemet, 2011-ben számuk már másfél millióra tehető, ami a Palesztin Hatóság turista forgalmának kétharmada.
Betlehem városban számos új szállodát építettek, a legelőkelőbb az Intercontinental, mely a biztonsági kerítés izraeli oldaláról néz le a városra. A város délkeleti részén a francia kormány pénzéből nagy ipari körzet épült, a másik oldalán hatalmas kongresszusi központ.
Az UNESCO nemrég nyilvánította a világörökség részévé a Születés Templomát.

Mindezek ellenére Betlehem, ahol valamikor a keresztények abszolút többségben voltak, mára muzulmán város lett. A polgármesteri hivatal szerint a keresztények aránya ma 40%, ugyanakkor a Héber Egyetem kutatási adatai szerint ez az arány már 1995-ben is csak 35% volt. Megbízható forrás szerint a keresztények aránya ma Betlehemben nem több, mint 20-25%.

A demográfiai változás már 1948-ban elkezdődött, amikor sok ezer menekült érkezett a városba, létrehozva a mai napig létező három menekülttábort. A másik befolyásoló tényező, hogy a muzulmán lakosság az utóbbi években egyre inkább a vallás felé fordul. Erre utaló jel, hogy valamikor alig lehetett látni csadort viselő nőket, ma pedig alig van, aki nem a hagyomány szerint öltözik. 

A keresztények saját állításuk szerint egyre inkább vallási gettóban érzik magukat.

A vallási és kulturális ellentét elsősorban a fiatalok körében okoz problémát. A legfrekventáltabb találkozási pont a katolikus egyetem, ahol számos muzulmán fiatal is tanul.

Az eddigi leghíresebb eset, amikor az egyetem egyik tanszékvezető professzorának a lánya azért tért muzulmán hitre, hogy házasságra léphessen egy ott tanuló diákkal. Az eset saját családjában az áttérés miatt, a fiú családjában pedig az ősi muzulmán hagyomány – miszerint a menyasszony családja a házassággal automatikusan a nemzetség részévé válik – miatt okozott válságot. Adott esetben, mivel a lány családja keresztény maradt, a fiú családja egy számára elfogadhatatlan helyzettel állt szemben.

Egy másik esetben a keresztény lány kénytelen volt a jeruzsálemi pátriárka rezidenciáján védelmet kérni, mivel a muzulmán fiú családja életveszélyesen megfenyegette.

Ami azonban nemrég történt, még betlehemi muzulmán körökben is teljes elutasításra talált. Ugyanis az egyik müezzin azt találta mondani, hogy “szombat után jön a vasárnap”, ami itt egy ismert mondás és az jelenti, hogy ha a zsidókkal végeztek, akkor a keresztények jönnek sorra.

A képhez még az is hozzátartozik, hogy a keresztény felekezetek vezetői – kivéve a görögkeletieket – egyértelműen a palesztinokat támogatják. Időnként szélsőségesebb kijelentéseket tesznek, mint maguk a muzulmánok. Ez egyébként megfigyelhető a keresztény kisebbségeknél Libanonban, Szíriában és Egyiptomban is. Azonban ez a túlkompenzáció már Arafat idején (akinek felesége, Szuha szintén keresztény származású) sem óvta meg őket az erőszakos cselekedetektől.

A második intifáda idején Beit Dzsalla, Betlehem keresztények lakta elővárosa szenvedte a legtöbbet. Akik innen lőtték Jeruzsálem Giló nevű kerületét – túlnyomórészt a Tamari,  (az Izrael területén élő, létszámában legnagyobb) beduin törzs tagjai, akik akkor is és ma is a környék leghírhedtebb autó tolvajai és fegyvercsempészei – a rakéták kilövőállását keresztény templomok és intézmények mellé helyezték. A polgárok Arafathoz fordultak, hogy közbenjárását kérjék a tűz beszüntetése érdekében. Ez azonban úgy feldühítette a beduinokat, hogy betörtek a keresztények házaiba és “intifáda adót” követeltek. Aki nem volt hajlandó fizetni, azt bántalmazták.

Erőszakos cselekményekre máshol is sor került templomok, kolostorok, keresztény üzletek és magánszemélyek ellen. Ennek következtében a második intifáda alatt ugrásszerűen  megnőtt az elvándorlás.

Ha ma kérdezzük a keresztényeket, a legtöbben attól tartanak, hogy ez a csend csak ideiglenes.

A keresztények eddig három alkalommal próbáltak meg közeledni Izraelhez. Kétszer kudarcot vallottak, egyszer részleges sikerrel jártak. Az első alkalom a hatnapos háború után volt, amikor is a város 550 hangadója fordult az Eshkol kormányhoz azzal a kéréssel, hogy Izrael annektálja Betlehemet. Kérésüket azzal indokolták, hogy a keresztény világ két fő szent helye, a jeruzsálemi Sírtemplom és a betlehemi Születés Temploma egy közigazgatási egységen belül maradjon. A kormány elutasította a kérést.

Második alkalommal az oslói egyezmény aláirása után fordult Elias Freij polgármester Rabin miniszterelnökhöz azzal, hogy Izrael ne ürítse ki a várost. Rabin azt mondta, hogy fontolóra veszi, amennyiben hivatalos levél formájában megkapja a kérelmet. Erre nem került sor, így Izrael kiürítette a várost.

A harmadik esetre 2003-ban a biztonsági kerítés építése kapcsán került sor. A legtöbb keresztény intézmény és tulajdon ugyan közvetlen a kerítés mellett, de palesztin oldalra került volna. A keresztények a nyomvonal megváltoztatását kérték, amit végül is Izrael – a Vatikánnal folytatott tárgyalások után – teljesített.  Így a keresztény intézmények az izraeli oldalra kerültek.

Az egész Közel-Keletre jellemző az utóbbi években tapasztalható folyamatos keresztény elvándorlás. Egyiptomot  100 ezren, Irakot több tízezren hagyták el. A fent említett Beit Dzsallából 25 ezren vándoroltak ki, többségük Chilébe , illetve más dél-amerikai országba. Mára 6 ezer keresztény maradt a városban.

Jeruzsálem keresztény lakossága is csökken. Míg 1946-ban 31 ezren (a lakosság 19%-a) éltek a városban, mára ez a szám 14.500-ra csökkent (2%).
Meg kell jegyezni, hogy a csökkenéshez hozzájárul az alacsony születési szám is.

Jelenleg a Palesztin Hatóság vezetői Betlehemben erőfeszítéseket tesznek, hogy kijavítsák, amit elődeik elrontottak. Ugyan a Hamasznak is van képviselője a városi közgyűlésben, de a polgármesteri poszt hagyományosan a keresztényeknek van fenntartva. Mind a leköszönő polgármester Viktor Batarsa, mint az újonnan választott Vera Baboun (aki a Fatah-hoz áll közel) a turizmusra helyezi a fő hangsúlyt, mint a város jövőjének biztosítékát.
A várost mindenütt csinosítják, az utcákat naponta háromszor(!) takarítják.

Egy, a keresztények körében végzett felmérés szerint – amely elsősorban a kivándorlás okát vizsgálta – első helyre került a gazdasági helyzet, másodikra a környező társadalom nyomása és csak harmadikra a vallás.

Mára a kivándorlás gyakorlatilag leállt és mindaddig így is marad, amíg a helyzet Betlehemben stabil. Ha azonban újra kezdődnek a zavargások, a folyamat újbóli felerősödésére lehet számítani. Ugyanis a keresztényeknek nincsenek fegyvereik, nem áll mögöttük a nemzetségi vagy törzsi támogatás, ami a muzulmánok esetében adott. Ezen kívül mobilizáló erőként hatnak a külföldön már meglévő családi-gazdasági kapcsolatok, az iskolázottság és az, hogy szinte mindegyikük több nyelvet beszél.