Hogy nemcsak Istennek, hanem a szerbiai igazságszolgáltatásnak a malmai is igen lassan őrölnek, arra kitűnő példa a „második temerini fiúk“ esete. Merthogy a hét magyar fiatal nemzetiségi ügye bizony jócskán elhúzódik. A tartományi székvárosi igazságosztókat aligha lehet olyasmivel vádolni, hogy elhamarkodják, elkapkodják a történtek kivizsgálását, és igyekeznek mielőbb lezárni a kényes nemzetiségi ügyet. Az adai, óbecsei és temerini fiatalokat már több mint két hónapja az újvidéki fogdában tartják, a családokat pedig otthon teljes és végnélküli bizonytalanságban.

 

Az október végi temerini történet – a magyar fiatalok szempontjából – rosszabbul nem is kezdődhetett volna. Ugyanis őrizetbe vételük első pillanatától kezdve nagyon komoly vétséggel vádolták meg őket. Nemzeti, faji, vallási gyűlölködéssel. Ezek közül pedig már akár csak egyetlenegy minősítés is drasztikus és félelmetes következményekkel (több évre terjedő szabadságvesztéssel) járhat. Az ügy eddigi menetéből arra lehet számítani, hogy minél hosszabb ideig benn akarják tartani a fiúkat, hogy aztán majd hónapok múltán példásan megbüntethessék őket. A tárgyban érintett tanúk vontatott meghallgatásának és a szándékos időhúzásnak más, ép ésszel fel nem fogható, racionális okát aligha találni. Magától értetődően: a nemzeti feszültség kötelező szinten tartása mellett. Mert az Szerbiában már bevett szokás. Ahhoz viszont javarészt akár hozzá is szokhattunk (volna) az elmúlt évtizedekben. Ha másért nem, hát azért, mert ez a tendencia nemhogy eltűnni nem fog, hanem évről évre egyre csak erősödik. Érzik ezt már a magyarok nem csupán Temerinben, a déli végeken, hanem más községekben is.

 

A hét magyar fiú családjának egyike-másika komoly megélhetési gondokkal küszködik. Már a napi betevő előteremtése is kimeríti a családi költségvetést. A segítőkész, támogató emberekből viszont egyre kevesebb van. Az anyagiak mellett azonban jogi, szakmai istápolásra is szükségük lenne. Sajnos, e téren sem tolonganak az önzetlen önként felajánlkozók. Pedig ezerszer okosabb lenne megelőzni a bajt, mintsem aztán hosszú időn át gyógykezelni. 

Az már csak keserű hab a tortán, hogy a mi kisebbségvédelmi politikánk is minden megtesz annak érdekében, hogy ügyesen kimaradjon a hat magyar család személyes tragédiájából. Simítás helyett már az ügy kipattanásakor igyekeztek a lehető legrosszabb színben feltüntetni a tízen  illetve huszonéves fiatalokat (szélsőségesnek és újfasisztának bélyegezték őket) és mielőbb elhatárolódni tőlük. Nem foglalkozni velük, akárha nem is léteznének. Így viszont külön-külön, a sorsukra hagyatottan kénytelenek megvívni a saját szélmalomharcukat. A politikum pedig a magasságos városháza meg a pártszékház ablakából egykedvűen nézni, mint vergődnek. A hat vajdasági magyar család nyomora nem az ő személyes nyomoruk.

 

 

Amikor felvetődik a temerini Koperec Csongor esete, mindig eszembe jut egy idézet, amely szerint a nehezet egyből meg lehet csinálni, a lehetetlent viszont egy kicsivel több ideig tart. Az ő őrizetbe vételének ugyanis semmiféle logikus – tényekkel, érvekkel alátámasztott – magyarázata nincsen. Abban az időben, amikor a kocsmai verekedés zajlott, ő egy egészen másik helyen tartózkodott. A település központjában, több utcányira a rendbontó társaságtól. Másnap mégis házkutatást tartottak náluk, lefoglalták a személyes holmiját, őt pedig őrizetbe vették.

 

– A barátjával elment hamburgert vásárolni, és ez lett belőle. Már több mint két hónapja fogva tartják. De még az égvilágon semmit nem bizonyítottak rá. Senki, egyetlen tanú sem tett rá nézve terhelő vallomást – mondja Nándor, az édesapa. – Úgy látszik, hogy a mi fiunk esetével is példát akarnak statuálni, és még jobban meg akarják félemlíteni az itteni magyarságot. Lassan már oda jutunk, hogy este vagy éjjel az utcára sem mehetünk ki nyugodtan, mert soha sem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni.

 

 

A hét fogdában lévő fiú közül vélhetően az óbecsei Kovács Norbert érzi magát a legkomiszabbul. Neki az eltelt két hónap alatt egyetlen látogatója sem volt. A szülei már évekkel ezelőtt lemondtak róla. Sem a volt felesége, sem pedig a húga nem érdeklődik különösebben a sorsa iránt. Mivel szinte mindenki elfordult tőle, és a legnagyobb bajban magára hagyta, a múlt héten igen panaszos levelet juttatott ki a fogdából. Amelyben leírja, hogy amíg kinn volt, sok emberen segített, és népes baráti társaság vette körül. Akik viszont most rendre elfeledkeztek róla. Ezért aztán heteken át ugyanazt a vékonyka nyári ruhát hordta, amiben letartóztatták és bevitték. Most kabátot, nadrágot, pulóvert meg tornacipőt kért. És azt is megírta, hogy panaszáról, elkeseredettségéről ne szóljanak senkinek. (Úgy viszont nehéz lett volna segíteni neki. Egy kis szervezéssel Norbi a kért holmit már meg is kapta.)

 

 

A családok nagyon bíztak abban, hogy a karácsonyi ünnepekre már végérvényesen lezárják az ügyet, kiengedik a fiatalokat, és végre mindannyian fellélegezhetnek. De nem így történt. Megint a szülőknek kellett utazniuk, nekik kellett meglátogatniuk a fogva tartott gyerekeiket.

Az adai Apatócki Magdolna esetében úgy hozta a szerencse, hogy éppen karácsony napján kellett beszélőre mennie a 18 éves fiához. Ez pedig egyfelől szívet-lelket melengető volt, másfelől viszont igencsak idegpróbáló. Arról mesélt, hogy ropogósra sütött pulykahúst csomagolt Flóriánnak, de vesztére, a doboz egyik sarkába kevéske majonézt is tett. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy az őrök ne vegyék át a karácsonyi ebédre szánt ételt. Korábban bontatlan csomagolású majonéz bejuttatásával próbálkozott, de sikertelenül. Még a gyári csomagolású szaloncukrot sem vették át. Összesen csak két szemet sikerült ügyesen becsempésznie.

 

– Nagyon elkeseredett vagyok, és fogalmam sincs, hogy kihez is fordulhatnék. Én most már szeretnék egy nagyot lépni előre ebben az ügyben. Valami látványosat tenni, aminek végre ereménye is lenne. Ezt mondtam az ügyvédünknek is. Ahogy múlik az idő, egyre nehezebben viseljük el ezt a kilátástalan helyzetet. Szörnyű ez a bizonytalanság, ez a teljes kiszolgáltatottság. Fogalmunk sincs arról, hogy még meddig akarják bent tartani a gyerekeinket. Flóri fiamat eddig senki semmivel nem vádolta. Egyetlen vádat sem tudtak rábizonyítani. Ő azon a kérdéses estén nem is volt bent a vendéglőben, hanem kint várakozott a barátnőjével, mégis hetek óta bezárva tartják – mesélte sírva Flórián édesanyja.

 

 

A másik adai fiú, Smit Tomas se nincsen irigylésre méltó helyzetben. Hetük közül ő az egyetlen, aki még nem fejezte be a tanulmányait. Mivel pedig az idei tanévnek az egyik fele már elmúlt, nagyon úgy fest, hogy évet kell ismételnie. Osztályzatai októberben még alig voltak, így viszont most bizonyítványt sem kaphatott. Egy évet már korábban is veszített az igazolatlan órái miatt. A családnak ugyanis még annyi pénze sem volt, hogy kiváltsák a fiúnak a havi buszbérletet. Ezért nem mehetett iskolába. Szülei elmondása szerint éppen az ünnepek előtti napon zajlott Tomas meghallgatása. De még akkor is bíztak abban, hogy a hétvégén csak hazaengedik. Sajnos, csalódniuk kellett.

 

 

A temerini Orosz fivéreket már a legelső napon elválasztották egymástól. Attila és Róbert csak három hét elmúltával láthatta egymást, de akkor is csak néhány percre. Éppen az édesapjuk érkezett hozzájuk látogatóba, és mindkettőjüket elővezették. Azóta is külön cellában tartózkodnak.

 

Anyjuk, Angéla arról értesített, hogy nemrégiben Attila megbetegedett. A fogdában viszont olyan gyógyszert írtak fel a számára, amely allergiás tüneteket váltott ki. Súlyos szív- és keringési panaszai miatt a napokban az újvidéki kórházba szállították. Amiatt is panaszkodott, hogy körülményes a gyerekeknek szánt csomagok átvétele. Soha nem lehet előre kiszámítani, hogy mit vesznek át, mit nem. Hétről hétre változtatnak rajta. Meg a levél általi értekezés is hosszadalmas. Megemlítette a legfrissebb példát: az egyik fiú l2-én postázott levelét tegnap, 27-én kapták meg.

 

Istvánt, a családfőt nem egy csüggedő, könnyen elkeseredő embernek ismertem meg, most viszont komolyan aggodalmaskodik. Ő a következőket mondta: – Én már attól tartok, hogy a két hónappal meghosszabbított vizsgálati fogság lejárta után (január 22-én lesz) sem fogják kiengedni a gyerekeinket. Mind a hét fiút bent tartják úgy, hogy közben se nekik, se nekünk fogalmunk sincs, hogy miért is ülnek valójában. Amivel vádolják őket, azokat sorra meg tudják cáfolni, mégsem történik semmi. Ettől eltekintve, félek, hogy az ügyük még sokáig elhúzódik, és csak tovább bonyolódik. Ahelyett, hogy minél előbb lezárnák és szabadon engednék őket.